Élő Magyar foci

A vége a vártnál izgalmasabb lett, de megint nyert a Fradi az Európa Ligában

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A Ferencvárosi hazai pályán 3-1-re legyőzte a bolgár Ludogorecet, így az egymást követő harmadik meccsét nyerte meg az Európa Ligában, és négy fordulót követően a harmadik helyen áll a ligaszakaszban. A vendégek egy látványos góllal okoztak némi izgalmat a végén, de összességében magabiztosan nyert az FTC.

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője váratlant húzott a Ludogorec elleni Európa Liga-mérkőzés előtt:

csak a kispadon kezdette ugyanis a bombaformában futballozó Varga Barnabást.

Az ír szakember az Aleksandar Pesic és Yusuf Bamidele duót vezényelte a kezdőcsapatba. Később az M4-nek elmondta, sérülés hátráltatta a napokban a csatárt és nem akartak kockáztatni, de a hajrára azért beállt Varga.

A Fradi várakozáson felül teljesít eddig a sorozatban, ugyanis a Plzen elleni döntetlen után idegenben legyőzte a Genket, majd legutóbb a Salzburgot – az ausztriai meccsre menet állították meg a ferencvárosi szurkolókat szállító vonatot az osztrák határon. A Ludogorec ezzel szemben egy győzelem után kétszer is kikapott, a bolgár bajnokcsapat múlt héten, öt nyeretlen mérkőzést követően szerződést bontott Rui Mota vezetőedzővel, akinek a helyét Todor Zsivondov, a második csapat trénere vette át.

Mohos Márton / 24.hu

A Ferencváros és a Ludogorec már találkozott ebben a szezonban, kétszer is: a Bajnokok Ligája-selejtezőben az idegenbeli meccsen 0-0-át játszott az FTC, amely aztán hazai környezetben 3-0-ra győzni tudott. Az ugyanakkor kiderült már, hogy a rivális szereti megnyomni a meccs elejét, és a mostani mérkőzésen is a Ludogorecé volt az első lehetőség, a hetedik percben Marcus azonban a kapu mellé tüzelt ígéretes helyzetből.

A félidő közepére már a Fradi irányította a meccset, de nagy helyzetei nem igen voltak Robbie Keane csapatának. Az első komolyabb lehetőségből azonban meglett a vezető gól, egy beadást követően Yusuf fejelte le a labdát, amit Kanichowsky a hosszún érkezve, akrobatikus mozdulattal lőtt a kapuba a 31. percben.

Úgy tűnt, hogy a szünet előtt megduplázza előnyét az FTC, de Yusuf lesről talált be.

Mohos Márton / 24.hu

A második félidő elején is a hazai csapatnak voltak helyzetei, Cadu egyszer túlzottan önzetlen akart lenni, amin elment egy nagy lehetőség. Az 53. percben viszont összejött az újabb gól,

Yusuf ugyan még rosszul találta el a labdát a kapu előtt, de jött Cadu és a lecsorgót a hálóba lőtte.

Ezt követően viszont a Ludogorec átköltözött a hazai térfélre, jöttek is a bolgár lövések, Dibusz egyszer látványos mozdulattal védett egy közeli fejest. Hamar kijött azonban a kellemetlen helyzetből a Ferencváros, újra voltak a hazai próbálkozások, bár sok veszélyt nem hordoztak magukban.

Váratlanul izgalmassá vált a meccs vége, mert a 78. percben a jobb szélen kevergettek a vendégjátékosok, Son sarokkal tette le a labdát Ivanov elé, aki hosszan vette azt át, de így gyakorlatilag helyzetbe hozta Sont, aki remek lövéssel vette be a hosszú felső sarkot, Dibusz esélytelen volt.

Mohos Márton / 24.hu

Ne szépítsük, visszahozta a meccsbe riválisát az FTC, amely úgy tűnt, egy meccslabdát is elrontott, mert Makreckis ziccerben a kapusba lőtt. Végül a csereként beállt Joseph zárta le a meccset egy kapufás góllal: egy irányváltással megforgatta védőjét, majd a rövid alsóba húzta vissza a lövést.

A Sofascore-nál Cadu volt a meccs embere.

Az FTC négy meccsen szerzett tíz pontjával a harmadik, nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll az EL főtáblán. A zöld-fehérek a három hét múlva esedékes következő körben a török Fenerbahcéhoz látogatnak.

Európa Liga, alapszakasz, 4. forduló

Ferencváros – Ludogorec (bolgár) 3-1 (1-0)
Groupama Aréna, 18 789 néző, v.: Mohammed Al-Hakim (svéd)

 

Ferencváros: Dibusz – Cissé, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis, Keita (Tóth A., a szünetben), Kanichowsky (Ötvös, 80.), Zachariassen (Romao, 67.), Cadu – Pesic (Varga B., 80.), Yusuf (Joseph, 63.)

Ludogorec: Padt – Son, Verdon, Almeida, Nedjalkov – Naressi (Csocsev, 71.), Stanic, Duarte (Jordanov, 75.) – Marcus (Ivanov, 75.), Kaloc (Bile, a szünetben), Vidal (Machado, 87.)

 

gólszerzők: Kanichowksky (31.), Cadu (53.), Joseph (87.), illetve Son (78.)

sárga lap: Keita (20.), Yusuf (51.), illetve Almeida (17.), Verdon (56.), Marcus (65.)

Kapcsolódó
Robbie Keane: A Salzburg elleni játék zavart egy-két embert
Különös vallomást tett a Ferencváros vezetőedzője.

Lezárhatta volna a meccset a Fradi

Három ferencvárosi vezethette a labdát a kapura, Makreckis azonban nem passzolt, egyedül akarta megoldani, Padt azonban védeni tudott.

Óriási góllal szépít a Ludogorec

A jobb szélen kevergettek a vendégjátékosok, Son sarokkal tette le a labdát Ivanov elé, aki hosszan vette azt át, de így gyakorlatilag helyzetbe hozta Sont, aki remek lövéssel vette be a hosszú felső sarkot, Dibusz esélytelen volt.

Joseph esik el a tizenhatoson belül

Nedjalkov lökte fel a cserecsatárt a tizenhatoson belül, reklamált minden ferencváros, Keane és a drukkerek is, de al-Hakim nem ítélt tizenegyest.

Dibusz védett látványosan

Kicsit a semmiből jött egy bolgár helyzet, a szünetben becserélt Bile fejelt, Dibusz látványosan mozdulattal tolta ki oldalra a labdát.

Na, most már ott van a második ferencvárosi gól

Kaotikus jelenetek után növeli előnyét az FTC. Zachariassen beadásába beleléptek, majd ugyanő fejjel tette középre a labdát, de a védők nem tudtak felszabadítani, Yusuf luftot rúgott, de odapattant ról a labda Cadu elé, aki viszont már nem hibázott. Álomszerűen alakul eddig a meccs a Fradinak, amely az élő tabellán jelenleg a harmadik helyen áll.

Mohos Márton / 24.hu

Mi maradt ki...

Lövésig sem jutott az FTC, pedig szép támadást vezetett a hazai csapat. Jobbról érkezett a labda középre, Cadu szinte üres kapura lőhetett volna, de a második hullámban érkező Yusufot akarta megjátszani, de rövid volt a passza. Yusuf belerúgott a védőbe, ezért kapott egy sárgát.

Érdekesen ér véget a félidő

Merthogy az utolsó percekben főleg a Ludogorec játékosainak lábán járt a labda, a végére azonban annyira ötlettelen lett a vendégcsapat játéka, hogy a ferencvárosi tizenhatostól visszajutott a saját térfelére, majd amikor jött egy kósza felívelés, akkor a játékvezető jobbnak látta lefújni a félidőt.

Ott a második gól? Nem!

Úgy tűnt, hogy megduplázza a szünet előtt az előnyét a Ferencváros, de a VAR közbeszólt. A hazai térfélen, az oldalvonal mellett volt nagy csata a labdáért, ami a vonalon táncolt. Makreckis aztán úgy oldotta meg a szituációt, hogy előre vágta azt, pontosan Yusufhoz, aki úgy vette át a labdát, hogy azzal egyből helyzetbe került, majd higgadtan a kapuba lőtt. Nézték azt is, hogy kint volt-e korábban a labda, végül les miatt lett érvénytelen a találat.

Cadu ezt szépen csinálta

Reménytelennek tűnő labdát gyűjtött be, majd a tizenhatoson belül még felnézni is volt ideje, hogy az alapvonalról középre passzoljon, Pesic érkezett, de Padt remek ütemben mozdult ki és blokkolta spárgázva a bepasszt.

Vezet az FTC!

Az első komolyabb helyzetéből gólt szerzett a Ferencváros. Makreckis adott be ismét a jobb oldalról, Yusuf visszafejelte a labdát, Kanichowsky pedig akrobatikus mozdulattal, a léc segítségével talált be.

Zachariassen fogja a fejét

Mert a kapu torkából fejelhetett, de az égbe célzott. Mondjuk meglephette, hogy eltalálta a beadás, szorosan ott volt rajta a védője.

Keane akart kivetkőzni magából

Amikor azt látta, hogy Pesic pár lépésről a kapusba lőtt egy ziccert, de lesen volt a csatár, szóval, ha bemegy, sem érvényes a találat.

Mohos Márton / 24.hu

Makreckis nagyon aktív

Most épp egy beadással próbálkozott, meg is találta Zachariassent, aki viszont nem tudott erőt belevinni a fejesbe, ráadásul kaput sem talált.

Mohos Márton / 24.hu

Egy-egy sárga mindkét oldalon

A Ludogorecnél egy elkésett belépő miatt, míg Keita inkább szabálytalankodott, minthogy kontrát vezessen a rivális.

Olvasói sztorik