Magyar foci

„Nehéz, ha ezt idegenben, ilyen szituációban nem kapjuk meg” – elmaradt 11-est hiányolt a Videoton edzője a Vasas elleni vereség után

Vidi.hu
Vidi.hu

Tóth Milán és Girsik Attila góljaival 2-0-ra nyert a Vasas a Videoton ellen a két csapat első NB II-es mérkőzésén.

1-0-s angyalföldi vezetésnél büntetőt reklamáltak a vendégek, Lucas Simut került a földre a 16-oson belül, ám Kovács Imre játékvezető a fehérvári futballistának adott sárgát. A visszajátszásból nehéz igazságot tenni, az biztos, hogy a vasasos Hős Zsombor lendíti a lábát, de hogy el is találta-e Simutot, azt maximum csak a két játékos tudhatja.

„Sajnos a minőség nagyon hiányzik a befejezéseinkből, és ahogy visszanéztük, egy jogos tizenegyes is elmaradt. Nehéz, ha ezt idegenben, ilyen szituációban nem kapja meg a csapat, nem csak erre fogjuk, de azért ez hiányzott a mérkőzéshez” – nyilatkozta a meccs után Boér Gábor, a Videoton edzője az M4 Sportnak. Azt is hozzátette, az elmúlt időszakban ez volt az egyik legjobb meccsük, de hiányzik a játékukból a gól, az átütő erő.

A Vasast irányító Erős Gábor úgy fogalmazott, tudták, hogy nem lesz egyszerű feladat a Videoton legyőzése, ezért nagyon jó íze van a sikernek.

„Remélem, tudunk haladni ezen az úton tovább, és le a kalappal a játékosok előtt, mert úgy gondolom, hogy ma nagybetűs csapatként harcoltak. Nem játszottunk mindig jól, de amikor kellett, küzdöttünk egymásért.

Most már sorozatban hat mérkőzésen nem kaptunk gólt, szerintem ez azt is bizonyítja, hogy tényleg szervezetten és fegyelmezetten játszunk.

A Vasas 26 pontjával vezeti a tabellát, a Fehérvár fele ennyit gyűjtött, és ezzel a 10.

NB II, 12. forduló:

Vasas FC – Videoton FC Fehérvár 2-0 (1-0)
gól:
Tóth M. (22.), Girsik (93.)

 

korábban játszották:
Soroksár SC – Budapest Honvéd FC 0-1 (0-0)

FC Ajka – Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (0-2)

Tiszakécskei LC – Kecskeméti TE 2-1 (1-1)

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budafoki MTE 4-0 (2-0)

HR-Rent Kozármisleny – Aqvital FC Csákvár 2-2 (1-0)

BVSC-Zugló – Szentlőrinc 2-1 (0-1)

Karcagi SC – Békéscsaba 1912 Előre 4-2 (0-1)

 

A tabella:

1. Vasas FC 12 8 2 2 21-12 26 pont

2. Budapest Honvéd FC 12 8 1 3 26-12 25

3. Mezőkövesd Zsóry FC 12 7 2 3 21-16 23

4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 12 6 3 3 17-10 21

5. Karcagi SC 12 6 3 3 16-16 21

6. Kecskeméti TE 12 6 2 4 19-15 20

7. Aqvital FC Csákvár 12 5 5 2 18-11 20

8. Tiszakécskei LC 12 4 3 5 14-21 15

9. HR-Rent Kozármisleny 12 3 5 4 12-17 14

10. Videoton FC Fehérvár 12 3 4 5 13-15 13

11. Soroksár SC 11 3 3 5 16-19 12

12. BVSC-Zugló 12 3 2 7 11-13 11

13. Békéscsaba 1912 Előre 12 2 5 5 16-21 11

14. FC Ajka 12 3 1 8 8-17 10

15. Szentlőrinc 12 2 4 6 14-17 10

16. Budafoki MTE 11 2 3 6 7-17 9

Olvasói sztorik