A Vasas labdarúgócsapata hétfő este 2-0-ra nyert a Videoton ellen a labdarúgó NB II 12. fordulójában, ezzel visszaállt a tabella élére.
Némi szerencsével a 22. percben szerzett vezetést Tóth Milán, akihez kétszer is visszapattant a labda, mielőtt a léc alá bombázta volna azt. Ezt követően többször is lett volna lehetősége a Vasasnak, hogy lezárja a meccset, de sehogy sem sikerült, sőt a 73. percben Mario Simut lábát úgy tűnt, hogy megrúgta Hős Zsombor, ám a játékvezető nem ítélt tizenegyest. Mivel az NB II-ben nincs VAR, ez érvényben is maradt.
A hajrában persze ment előre a Vidi, hogy kiegyenlítsen, de egy labdavesztés után Girsik Attila higgadtan lőtt a kapuba, így a hajrában dőlt csak el a három pont sorsa. Ez volt egyébként a két nagy múltú klub közös történetének első összecsapása a másodosztályban.
Végeredmény – NB II, 12. forduló
Vasas FC-Videoton FC Fehérvár 2-0 (1-0)
gól: Tóth M. (22.), Girsik (93.)
korábban játszották:
Soroksár SC-Budapest Honvéd FC 0-1 (0-0)
FC Ajka-Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (0-2)
Tiszakécskei LC-Kecskeméti TE 2-1 (1-1)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budafoki MTE 4-0 (2-0)
HR-Rent Kozármisleny – Aqvital FC Csákvár 2-2 (1-0)
BVSC-Zugló – Szentlőrinc 2-1 (0-1)
Karcagi SC-Békéscsaba 1912 Előre 4-2 (0-1)
A tabella:
1. Vasas FC 12 8 2 2 21-12 26 pont
2. Budapest Honvéd FC 12 8 1 3 26-12 25
3. Mezőkövesd Zsóry FC 12 7 2 3 21-16 23
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 12 6 3 3 17-10 21
5. Karcagi SC 12 6 3 3 16-16 21
6. Kecskeméti TE 12 6 2 4 19-15 20
7. Aqvital FC Csákvár 12 5 5 2 18-11 20
8. Tiszakécskei LC 12 4 3 5 14-21 15
9. HR-Rent Kozármisleny 12 3 5 4 12-17 14
10. Videoton FC Fehérvár 12 3 4 5 13-15 13
11. Soroksár SC 11 3 3 5 16-19 12
12. BVSC-Zugló 12 3 2 7 11-13 11
13. Békéscsaba 1912 Előre 12 2 5 5 16-21 11
14. FC Ajka 12 3 1 8 8-17 10
15. Szentlőrinc 12 2 4 6 14-17 10
16. Budafoki MTE 11 2 3 6 7-17 9