Nemzetközi foci

Szoboszlaiék négy vereség után végre fellélegezhettek

Paul ELLIS / AFP
Paul ELLIS / AFP
Négy bajnoki vereség után hazai pályán, az Anfield Roadon győzött ismét a Liverpool FC labdarúgócsapata, amely Szoboszlai Dominikkel soraiban 2-0-ra győzött az Aston Villa ellen a Premier League 10. fordulójának szombati mérkőzésén.

Nagy hullámvölgyből próbált meg kikapaszkodni a Liverpool FC, amely a legutóbbi hét tétmérkőzéséből hatot elveszített – ezt csak a Premier League-re szűkítve azt jelentette, hogy az elmúlt négy meccsét elbukta.

Ez már-már kínos lehetett Arne Slotnak is, akit egy győzelem nyugtathatott meg, és ezt az Aston Villa ellen sikerült is behúzni. A csapat három magyarja közül Szoboszlai Dominik a kezdőcsapatban, Kerkez Milos és Pécsi Ármin a kispadon kapott helyet.

A meccset meglepetésre a Villa kezdte jobban, a hatodik percben Rogers a kapufát találta el. Válaszul Szoboszlai lőtt távolról, de labdája elkerülte a jobb alsó sarkot.

A 24. percben ismét a magyar villant, 17 méteres lövését Martínez kapusnak kellett védenie, tíz perc múlva pedig szabadrúgásból tesztelte a világbajnok kapust.

A hajrára felpörögtek az események, előbb Ekitiké fejelt lesgólt, majd a ráadásban Martínez rossz passzára lecsapott Szalah, aki egyből az üres kapuba lőtt (1-0).

Az egyiptomi támadónak ez volt a 250. gólja a klub színeiben, ennél többet csak két másik legenda, Ian Rush (346) és Roger Hunt (285) szerzett. De Szalah egy rekordot is beállított, a Premier League történetében ez volt a 276. találat, amelyhez – egy klub színeiben – valamilyen módon köze volt (88 assziszt mellett ez volt a 188. gólja), eddig erre csak Wayne Rooney (Manchester United) volt képes.

A hazaiak ugyanolyan lendülettel folytatták a szünet után is, és az 59. percben góllá érett a fölény, ezúttal Gravenberch talált be, igaz, segített, hogy a labda megpattant a bevetődő Pau Torres lábán (2-0).

Premier League, 10. forduló

Liverpool – Aston Villa 2-0 (1-0)
gól: Szalah (45+1.), Gravenberch (59.)

 

Brighton – Leeds United 3-0 (1-0)
gól: Welbeck (11.), D. Gómez (64., 70.)

 

Burnley – Arsenal 0-2 (0-2)
gól: Gyökeres (14.), Rice (35.)

 

Crystal Palace – Brentford 2-0 (1-0)
gól: Mateta (30.), Collins (51., öngól)

 

Fulham – Wolverhampton Wanderers 3-0 (1-0)
gól: Sessegnon (9.), H. Wilson (62.), Mosquera (75., öngól)
piros lap: Agbadou (Wolverhampon, 36.)

 

Nottingham Forest – Manchester United 2-2 (0-1)
gól: Gibbs-White (48.), Savona (50.), illetve Casemiro (34.), Diallo (81.)

 

Tottenham Hotspur – Chelsea 0-1 (0-1)
gól: Joao Pedro (34.)

 

Az állás:
1. Arsenal 10 18-3 25 pont
2. Bournemouth 9 16-11 18
3. Liverpool 10 18-14 18
4. Tottenham 10 17-8 17
5. Chelsea 10 18-11 17
6. Sunderland 9 11-7 17
7. Manchester United 10 17-16 17
8. Manchester City 9 17-7 16
9. Crystal Palace 10 14-9 16
10. Brighton 10 17-15 15
11. Aston Villa 10 9-10 15
12. Brentford 10 14-16 13
13. Newcastle 9 9-8 12
14. Fulham 10 12-14 11
15. Everton 9 9-12 11
16. Leeds United 10 9-17 11
17. Burnley 10 12-19 10
18. Nottingham 10 7-19 6
19. West Ham United 9 7-20 4
20. Wolverhampton 10 7-22 2

Kapcsolódó
Hatalmas kapásgóllal menekült meg a Manchester United
A Burnley otthonában győzött az Arsenal a Premier League-ben.
Olvasói sztorik