Alaposan felforgatta kezdőcsapatát Arne Slot, a Liverpool holland menedzsere, aki a Crystal Palace elleni Ligakupa-mérkőzésen érezte úgy, hogy a legjobbjait pihentetnie kell, hiszen november elején nagyon komoly sorozat (Aston Villa és Manchester City az angol élvonalban, Real Madrid a Bajnokok Ligájában) vár tanítványaira.
Így aztán a Woodman – Ramsay, Joe Gomez, Robertson, Kerkez – Endo, Nyoni – Morrison, Mac Allister, Ngumoha – Chiesa kezdő tizenegy csak nyomokban emlékeztetett a legjobb felállásra, Szoboszlai a keretben sem kapott helyet, ott ült viszont a kispadon a cserekapus, Pécsi.
A Palace viszont ennyit nem kockáztatott, a vendég londoniak az első félidő hajrájában Ismaila Sarr góljával kerültek előnybe, a szenegáli támadó aztán még a szünet előtt egy gyönyörű támadás után duplázott (0-2).
Az erősen tartalékos, több fiatal játékossal felálló Liverpoolnak nem volt esélye az egyenlítésre, a 0-3-as végeredményt Yeremy Pino állította be a 87. percben.