„Jelenleg jó ellátásban részesül, és jó kezekben van” – olvasható a közleményben.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Drenthe fiatal balszélsőként robbant be a futballéletbe, a Feyenoordból 2007-ben igazolt a Real Madridhoz, amelynek színeiben 65 alkalommal lépett pályára és spanyol bajnoki címet szerzett.
Később játszott többek között Angliában is, ahol az Everton, a Reading és a Sheffield Wednesday színeiben is megfordult. 2023-ban fejezte be pályafutását, azóta holland és spanyol televízióban is szerepelt szakértőként, legutóbb pedig az egészségügyben dolgozott.
„Cristiano Ronaldo mellett játszva Istennek éreztem magam a Real Madridnál, büszke vagyok rá. De szerettem keményen bulizni ebben a csillogó világban. Sokat ittam, pedig másnap edzenem kellett.
Ám nem vagyok gazdag ember, mert minden pénzem elszórtam nyaralásra, szép autókra és nőkre
– vallotta be korábban.
Az FC de Rebellen egy olyan szervezet, amely korábbi profi labdarúgókat foglalkoztat labdarúgó-mérkőzéseken, oktatóprogramokon és interaktív szórakoztató estéken. Drenthe mellett olyan ismert exjátékosok is csatlakoztak hozzá, mint Andy van der Meijde (Ajax, Inter), Danny Koevermans (PSV), Paul Bosvelt (Feyenoord, ManCity), a 70-szeres belga válogatott Lorenzo Staelens (Anderlecht), a hollandok Európa-bajnok csatára, Wim Kieft (Ajax, PSV) vagy minden idők egyik legnagyobb belga kapusa, Jean-Marie Pfaff.
De mondhatnánk Glenn Heldert is, aki az 1999-2000-es idényben kilenc meccsen pályára lépett az MTK-ban is, feledhetően.
