Magyar foci

„Ami az Újpest identitását fenyegetné, az ellen mindenképp fel fogunk lépni” – nem teljes még a futballultrák öröme

Hegedüs Róbert / MTI
Hegedüs Róbert / MTI
Kedden közleményt adott ki az Újpest FC vezetése, miután a labdarúgó NB I-ben szereplő klub stratégiai megállapodást kötött a Red Bull csoporttal. A hírt egy nappal később az Újpest Ultras 1992 is kommentálta, a lila-fehér ultrák is közleményt adtak ki, amelyben jelezték, nem engedik, hogy a csapat elveszítse identitását.

„Az Újpest Ultras figyelemmel kísérte a megjelent híreket, amelyek a Red Bull-lal való partneri együttműködésről szólnak.

Szeretnénk egyértelműen jelezni, hogy minden olyan előremutató, szigorúan szakmai alapú partnerséget támogatunk, amely az Újpest fejlődését, szakmai stabilitását és hosszú távú versenyképességét szolgálja.

Ugyanakkor határozottan elutasítunk minden olyan együttműködést, amely bármilyen módon veszélyeztetné klubunk több mint 140 éves identitását, hagyományait vagy szimbólumait. Pontosan ismerjük Salzburgból, Lipcséből stb., hogy a futball szakmai részén kívül hogyan működik a Red Bull — nem engedhetjük meg, hogy Újpesten valaha is lehetőségük legyen erre. Salzburgban is hasonló módon indultak a folyamatok, majd vették el szép lassan az akkori klubnak gyakorlatilag mindenét. Majd az Austria Salzburg új klubként, a nulláról kezdett mindent, a legalsóbb osztályból.

Az Újpest név, a lila-fehér színek és a címer, klubunk történelmi örökségei, amelyek nem képezhetnek semmiféle alku tárgyát. Ezt már ismerjük milyen, amikor önkényesen elveszik klubunk egyik identitásának elemét és azt harcok árán lehet csak visszaszerezni” – olvasható.

A klub éppen emiatt garanciákat vár el a vezetéstől, miszerint

  • sem most, sem a jövőben nem terveznek a Red Bull-lal olyan partneri megállapodást, amely túlmutat egy szakmai együttműködésen;
  • illetve egy esetleges tulajdonosváltás esetén a Red Bull vagy bármely hozzá köthető cég nem rendelkezik elővásárlási vagy kizárólagos tárgyalási joggal, amivel az Újpest a Red Bull brand részévé válhat.

Mi, Újpest szurkolók, mindig ki fogunk állni a klub hagyományai mellett. Ami az Újpest identitását fenyegetné, az ellen mindenképp fel fogunk lépni

– áll a közlemény végén.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik