Negyedszázada záporoztak a statisztikák a régi Wembley-ről (az új 2007 márciusában nyílt meg): a legendás aréna 223 válogatott mérkőzés, 72 FA Kupa-döntő, 5 BEK-, illetve BL-döntő, valamint egy-egy nyári olimpia (1948), labdarúgó világ- (1966) és Európa-bajnokság megrendezése (1996) után bezárta kapuit.
A két együttes 2000-ben az Eb csoportkörében is összefutott, de az kiváltképp szomorú találkozás volt, mert a négyesből a portugálok és a románok jutottak tovább, ráadásul a németeket Charleroi-ban 1-0-ra legyőző angol csapat hírhedten vad huligánjai nyomasztóan átrendezték a belga várost.
A „visszavágó” 14. percében Hamann messziről a hálóba lőtte a szabadrúgást, ezzel a Kahn – Rehmer, Ramelow, Nowotny, Linke – Deisler, Scholl, Hamann, Ballack, Bode (Ziege) – Bierhoff összetételű német válogatott revansot vett vetélytársán. A Didinek becézett gólszerző ugyanúgy bekerült a történelemkönyvekbe, mint David Jack, a Bolton Wanderers futballistája, aki 1923. április 28-án a West Ham Uniteddal vívott FA Kupa-döntőben (2-0) az első gólt érte el a szent füvön.
A nyitányt 126 047-en – egyes feljegyzések szerint 200 ezren –, a finálét 76 377-en látták a helyszínen. A BBC tudósítója haragra gerjedt a lelátón: „Kevin Keegan szakvezető taktikai korlátai ugyanolyan kegyetlenül mutatkoztak meg, akár Anglia válogatottjának technikai hiányosságai” – írta.
Keegan a meccs után le is köszönt:
Csődöt mondtam. Nem tagadom, nincs meg bennem az, ami e feladat ellátásához szükséges. Érthető, ha a közönség, amely eleinte szimpatizált velem, elfordult tőlem.
A német csapat negyedszer nyert a Wembley-ben. Ennél többször (kilencszer) csak a skótok győztek a már-már mitikus pázsiton. Legnagyobb különbségű sikerüket (5-1) 1928-ban érték el a két Alex, Jackson (3) és James (2) góljaival, de odahaza mindnyájukat „a Wembley varázslóiként” emlegették.
Az 1961-es skótok viszont már statisztaszerepet játszottak: 9-3-as vereséggel kullogtak haza. Abban az esztendőben a mexikóiak is súlyosan megjárták (8-0). A luxemburgiak 1982-ben szintén kilencet (9-0), az északírek 1963-ban (8-3) és a törökök 1987-ben egyaránt nyolcat (8-0), az osztrákok 1973-ban hetet kaptak (7-0). Az utóbbi gólzápor szeptember 26-án zúdult a bársonyos gyepre, majd október 17-én a Wembley-história legmegrázóbb meccseinek egyike, a lengyelek elleni 1-1 következett, amelynek nyomán az angol válogatott lemaradt az 1974-es világbajnokságról.
A magyarok hétszer vendégszerepeltek az eredeti Wembley-ben, és hatszor kikaptak ugyan (1965: 1-0, 1978: 4-1, 1981: 1-0, 1983: 2-0, 1990: 1-0, 1996: 3-0), ám egyetlen győzelmükbe, a nevezetes 6-3-ba nemhogy a híres létesítmény, de egész Anglia beleremegett.
Szigetországi leírásból idézünk: „Nincsenek szavak arra, hogy megfelelően leírjuk a Wembley-stadionban jelen lévő 100 000 ember érzéseit ezen a szürke és unalmas novemberi délutánon. A mérkőzésen a világ talán legizgalmasabb és leginkább lélegzetelállító csapatteljesítményét láttuk, amióta csak futball van. Az angolok elvesztették hosszú és előkelő veretlenségüket hazai pályán a kontinentális ellenfelekkel szemben, de csalódottságukat minden bizonnyal enyhítette a tudat, hogy a sorozatot ilyen kiváló együttes szakította meg.
Az olimpiai bajnokok egyszerűen nagyszerűek voltak! Magyarország labdarúgói szinte tetszés szerint törték át a hazai védelmet, és a gólok száma még hízelgett a házigazdáknak. Anglia a maga nyerseségében volt kénytelen ráébredni a világfutball valóságára.
A 6-3 után egyetlen magyar gól esett a régi Wembley-ben, azt az újpesti Nagy László érte el negyedszázaddal „az évszázad mérkőzése után”. Az 1978-as mérkőzésre honfitársaink vb-résztvevőkként érkeztek, mégis a hozzájuk tartozó lányok-asszonyok némelyike került a brit bulvárlapok hasábjaira illegális áruházi készletcsökkentés miatt. Az angolok egymás után másodszor estek ki a selejtezőkön, ezzel együtt a Népszabadság ekképpen számolt be a 4-1-es vereségről: „Úgy festett a játék, mint amikor kezdő amatőr csapat találja magát szembe a minden ízében képzett, a futballt magas fokon játszó labdaművészekkel.”
Magyarok máskor is megfordultak a Wembley-ben. Kubala László 1953-ban, az Anglia–Európa-válogatott mérkőzésen (4-4) jegyzett két gólt; Puskás Ferenc a világválogatott tagjaként tért vissza 1963-ban oda, ahol tíz évvel korábban a mesés visszahúzós csel után lőtt a rövid felsőbe, majd a Panatinaikosz edzőjeként érkezett az 1971-es BEK-döntőre; Kű Lajos az FC Bruges labdarúgójaként szerepelt az első számú európai klubtorna csúcstalálkozóján 1978-ban; Zsolt István pedig 1966-ban a világbajnokság angol–uruguayi nyitómeccsén (0-0), majd 1969-ben az Anglia–Franciaország 5-0-on fújta a sípot (ezen Geoff Hurst ugyanúgy mesterhármast ért el, mint a vb-döntőben).
Angol–német mérkőzésekről is vannak magyar vonatkozású emlékek: 1982. október 13-án (1-2) Palotai Károly, míg 1996. június 26-án, az Eb elődöntőjében (1-1) Puhl Sándor játékvezető dirigálásával zajlott a presztízsharc.
E párosításban 2001. szeptember elsején a Seaman – Gary Neville, Ferdinand, Campbell, Ashley Cole – Beckham, Gerrard (Hargreaves), Scholes (Carragher), Barmby (McManaman) – Owen, Heskey összetételű angol felnőttek 5-1-re győztek Münchenben. Azon a meccsen is liverpooli labdarúgó vitte a prímet: Michael Owen mesterhármast ért el.
A német csapatban ott volt Dietmar Hamann is. Sven-Göran Eriksson, az angolok svéd szövetségi kapitánya meg is jegyezte: „Neki köszönhetem az állásomat.”
