Nemzetközi foci

Ilyen őrült középkezdést nem láttunk még focipályán

Andrew Milligan / PA Images via Getty Images
Andrew Milligan / PA Images via Getty Images

A skót futballbajnokság előző fordulójában edinburgh-i derbit rendeztek, amelyet a hazai pályán játszó Hearts a 90+1. percben szerzett Craig Halkett-góllal nyert meg a Hibernian ellen.

A három pontot érő gól mellett – amely a tabella élén tartotta a Heartsot – volt még két jelenet, amit érdemes megmutatni a meccsről, és mindkettő egy-egy középkezdéshez kapcsolódik.

A meccset a Hibernian kezdte, és a vendégek formabontó megoldást választottak, hátratették a labdát Jack Iredale-nek, aki megemelte, majd szép nagy gyertyát rúgott, amivel valószínűleg az volt a szándéka, hogy káoszt okozzon a Hearts 16-osának könyékén.

A számítása nem jött be, mert a későbbi hős, Halkett elhárította a veszélyt.

A Heartsnak megtetszett az ellenfél módszere, mert a második felvonás elején lemásolták a Hibs középkezdését, ami szintén nem hozott átütő sikert, de trollkodásnak megtette.

Volt már példa a közelmúltban hasonlóan érdekes középkezdésre, arról, hogy a PSG miért bikázta konzekvensen a labdát kirúgásra vagy bedobásra, itt írtunk.

Olvasói sztorik