Nemzetközi foci

A Fradi szélsője nem játszhat, az örményeknél egy rasszista ügy is borzolja a kedélyeket

MICHAL CIZEK / AFP
Edgar Szevikjan kénytelen kihagyni a következő két vb-selejtezőt
MICHAL CIZEK / AFP
Edgar Szevikjan kénytelen kihagyni a következő két vb-selejtezőt
Edgar Szevikjan nem léphet pályára az örmény labdarúgó-válogatott következő két világbajnoki selejtezőjén: szombaton Magyarország, illetve egy hét múlva Írország ellen.

Az örmény szövetség közösségi oldalának keddi híradása szerint a Ferencváros 24 éves szélsője – aki jelenleg kölcsönben az orosz Akron Togliattiban szerepel – sérülés miatt került ki a keretből.

A 18-szoros válogatott játékos szeptemberben 31 percet kapott a Portugáliával szemben 5-0-ra elveszített vb-selejtezőn.

Az egyik örmény híroldal azt írta, hiánya jelentős veszteség lesz a kulcsfontosságú mérkőzéseken, ugyanis éppen most lendült jó formába, a legutóbbi három, bajnokit végigjátszotta.

Ugyan Budapesten ott lesz, és minden bizonnyal a kezdőcsapatban kap majd helyet Nair Tiknizjan, a Crvena zvezda játékosa, az már egyáltalán nem biztos, hogy egy hét múlva, Dublinban pályára léphet.

A 26 éves balbekk egész egyszerűen nem kapott vízumot az írektől, és bár ügynöke, valamint a nemzeti csapat vezetése úgy nyilatkozott, az ügyet kézbe vették és hamarosan megoldódik, nem lehet teljesen nyugodt a szakvezetés.

Eduard Szpertszjan teljesen más miatt lehet ideges, az orosz FK Krasznodar középpályását ugyanis rasszizmussal vádolják. A 25 éves labdarúgóval szemben a legutóbbi, Ahmat Groznij elleni bajnokin olyan súlyosan szabálytalankodott az ellenfél középső védője, Ousmane Ndong, hogy piros lapot kapott.

A szenegáli játékos azonban azt állítja, hogy az esetet követően ellenfele becsmérlő szavakat használt. Orosz források szerint, ha ez bebizonyosodik, akár 10 meccses eltiltást is kaphat, ami nagy veszteség lenne a bajnokság harmadik helyén álló Krasznodar számára, a játékos ugyanis az egyik legjobbnak számít: az eddigi 11 fordulóban négy gólnál és tíz asszisztnál jár már.

Elfogadhatatlannak tartom a velem szemben felhozott bizonyítatlan vádakat. Nézzék meg a felvételeket, olvassanak a számról, csináljanak poligráfos tesztet. Biztos vagyok magamban és a szavaimban, és tudom, hogy nem mondtam olyat

– nyilatkozta.

A magyar-örmény mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik a Puskás Arénában.

Az örmény válogatott kerete

kapusok: Henri Avagjan (Pjunik), Ognjen Csancsarevics (Noa), Arszen Beglarjan (Alaskert)
védők: Kamo Hovhaniszjan (Ararat-Armenia), Szergej Muradjan (Noa), Sztyopa Mkrtcsjan (Osijek), Erik Pilojan (Urartu), Edgar Grigorjan (Ararat-Armenia), Giorgi Harutjunjan (Puskás Akadémia), Nair Tiknizjan (Crvena zvezda), Erik Szimonjan (Urartu), David Davidjan (Rotor Volgograd), Arszen Szadojan (Alaskert)
középpályások: Narek Agaszarjan (Urartu), Eduard Szpertszjan (FK Krasznodar), Ugochukwu Iwu (Rubin Kazany), Karen Nalbandjan (Alaskert), Karen Muradjan (Ararat-Armenia)
csatárok: Lukasz Zelarajan (Atlético Belgrano), Grant-Leon Ranosz (Mönchengladbach), Tigran Barszegjan (Slovan Bratislava), Artur Miranjan (Bnei Szahnin), Zsirajr Sagojan (Ararat-Armenia), Vahan Bicsahcsjan (Legia Warszawa), Artur Szerobjan (Ararat-Armenia)

Kapcsolódó
Tóth Balázs: Nem jelent nyomást, hogy le kell győzni Örményországot
A magyar válogatott kapusa szerint nem szabad leírni a riválist, de ha ki akar jutni a csapat a világbajnokságra, akkor nyernie kell.
Olvasói sztorik