Nemzetközi foci

Felmondott egy fociedző, mert a saját játékosa felpofozta edzésen

ADAM IHSE / TT News Agency via AFP
ADAM IHSE / TT News Agency via AFP

Megdöbbentő hírt közölt a szlovén élvonalbeli Maribor labdarúgócsapata.

Az együttes vezetőedzője, Radomir Djalovic ugyanis azért mondott le a posztjáról, mert az egyik edzésen saját játékosa megütötte őt. A szlovén klub közleménye szerint egy labdáért vívott párharc után rövid szóváltás alakult ki két játékos között, ami elfajult, így közbeléptek a stábtagok. A verekedők azonban nem csillapodtak és így ütötték meg az edzőt is, aki közölte, ilyen körülmények között sincs maradása a stábjának.

A Maribor beszámolója szerint ezt követően gyorsan megoldódott az ügy, öltözőbe küldték a verekedőket, akik utána hiába kértek már bocsánatot a viselkedésükért. Az nem derült ki, hogy melyik labdarúgók okozták a drámát.

Kapcsolódó
Robbie Keane kifakadt, Csányi Sándort és Orbán Viktort is megemlítette
Úgy látszik a Fradi klubházban még mindig nem mesélték el pontosan az ír edzőnek, hogy nem az MLSZ, hanem a sportállamtitkárság miatt kötelező öt magyart a pályára küldenie.
Olvasói sztorik