Magyar foci

Olyan játékos miatt fizet büntetést a Fradi, aki már nincs is a klubnál

Laszlo Szirtesi/Getty Images
Laszlo Szirtesi/Getty Images

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) rendezte el a Ferencváros és a Rijeka közötti vitás ügyet.

A magyar bajnok ugyanis még 2021-ben szerződtette Stjepan Loncart, ki is fizette érte a megállapított átigazolási díjat, ám a horvátok azt állították, hogy ez a pénz nem érkezett meg. Mint kiderült, kiberbűnözők hekkelték meg a Rijeka levelezőrendszerét, így egy ismeretlen spanyol számlaszámot adtak meg, a beérkező összeget pedig lenyúlták, olvasható az ulloi129.hu összefoglalásában.

Nem törődött bele a sorsába a Rijeka, amely joggal hihette, hogy nem is küldtek pénzt a magyarok, feljelentették a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) az FTC-t, kisvártatva pedig a CAS elé került az ügy. Végül mindkét klubot hibásnak találták, ezért a veszteségen igazságosan osztoznak, ugyanis:

  • az NSO szerint a Ferencvárosnak felrótták, hogy figyelmen kívül hagyott olyan figyelmeztető jeleket, mint a spanyol bankszámlaszám, eltérésék a FIFA rendszerében található adatokkal, illetve egy hamis e-mailcímmel kapcsolatos riasztást;
  • a Rijeka pedig nem reagált a hamis domainről szóló figyelmeztetésre, nem erősítette meg a fizetést a FIFA rendszerében és nem hivatalos kommunikációs csatornákat használt.

A Ferencvárosnk az átigazolási díj felét, 498 ezer 750 eurót kell kifizetnie a horvátoknak – egy olyan játékosnak, aki 2024-ben végleg eligazolt a klubból, jelenleg az Istra játékosa.

Olvasói sztorik