Napra pontosan tíz éve, 2015. szeptember 22-én történt, hogy a Robert Lewandowski nevű hurrikán elsöpörte a Wolfsburgot.
A Wolfsburg Daniel Caligiuri látványos rövidsarkos bombagóljával 1-0-ra vezetett a müncheni Allianz Arenában az első félidő után, majd a szünetben a bajorok akkori edzője, Pep Guardiola kettős cserére szánta el magát: Thiago Alcantára és Juan Bernat indulhatott zuhanyozni, a helyükre pedig Javi Martínez és Lewandowski érkezett.
Kettőjük közül a meccs további menetére a lengyel csatárnak volt nagyobb hatása, aki az 51. percben egyenlített, amikor egy védő ugyan becsúszva elkotorta Thomas Müller elől a labdát, ám ezzel Lewandowskit hozta ziccerbe, aki nem is hibázott.
Egy perccel később már a Bayern vezetett, Lewa ezúttal tőle szokatlan módon a 16-oson kívülről bombázott a jobb alsóba. Mindössze tíz perccel a beállása után már mesterhármasnál járt a lengyel támadó, igaz, a harmadik gólért meg kellett küzdenie mert elsőre a kapufa, másodjára pedig Diego Benaglio kapus fogott ki rajta, mielőtt a hálóba emelt.
És ezzel még nem volt vége: az 57. percben Douglas Costa beadása után küldte a labdát a jobb felsőbe – ekkor már Guardiola is a fejét fogta –, majd jött a legszebb találat, Mario Götze előkészítése után Lewandowski a levegőben úszva, félfordulatból szerezte meg ötödik gólját. Tette mindezt 9, azaz kilenc perc alatt!
A meccs hőse szerényen csak annyit mondott, hogy sosem szerzett korábban ilyen rövid idő alatt öt gólt. Guardiola viszont hitetlenkedett egy sort még a meccs utáni sajtótájékoztatón is, kiemelve, hogy sem játékosként, sem edzőként nem élt át hasonlót. Aki egyben akarja megnézni a Bundesliga-történeti kilenc percet, az ide kattintson!
Lewa abban az idényben 32 bajnokin 30 alkalommal volt eredményes, így övé lett a gólkirályi cím, csapata pedig tízpontos fölénnyel húzta be a bajnoki címet a Borussia Dortmund előtt.
