Nehéz helyzetbe hozta magát Hansi Flick, a Barcelona labdarúgócsapatának edzője, aki a Getafe elleni meccset megelőző szombaton sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, nem hagyja ki a hétfői Aranylabda-díjátadást.
Kijelentette, hogy
a gálán való részvétel a győztesek iránti tisztelet kifejezése.
Szavai elsőre úgy tűntek, mintha a Real Madridnak szánt volna egy szúrós megjegyzést, amiért a rivális sorozatban immáron második alkalommal bojkottálja az ünnepséget.
A német edző azonban később tisztázta, hogy nem ez volt a szándéka.
„Nem, kérem, a szavaim nem a Real Madridnak szóltak. Háromnaponta van mérkőzésem, és otthon is maradhatnék, de elmegyek a gálára. Vannak játékosaim, akik nyerhetnek. Engem ugyancsak jelöltek. Tiszteletet jelent elmenni” – mondta.
A Real Madrid korábban nagy tisztelője volt a gálának, a klub adta eddig a legtöbb aranylabdás játékost a történelem során, szám szerint nyolcat: Alfredo Di Stéfano (1957, 1959), Raymond Kopa (1958), Luís Figo (2000), Ronaldo (2002), Fabio Cannavaro (2006), Cristiano Ronaldo (2013, 2014, 2016, 2017), Luka Modric (2018), Karim Benzema (2022).
A spanyol csapat akkor haragudott meg a díjra, amikor 2024-ben sokáig biztosra vették, hogy Vinícius Junior kapja a nagy presztízsű elismerést, ám végül mégis Rodrié (Manchester City) lett.

