Nemzetközi foci

Edzője mutatott rá ismét Szoboszlai egyik nagy erősségére a városi rangadó megnyerése után

Gaspafotos/MB Media/Getty Images
Gaspafotos/MB Media/Getty Images

A szezont tekintve ritka élményben lehetett része a Liverpool szurkolóinak: az angol bajnokcsapat most nem engedte ki a kezéből a kétgólos előnyt, hanem Ryan Gravenberch első félidei találata, majd gólpassza után végül 2-1-re legyőzte a városi rivális Evertont, és továbbra is hibátlanul vezeti a Premier League-et.

Arne Slot, a bajnoki címvédő vezetőedzője azt mondta, a második félidőben nemcsak az Everton nehezítette meg a dolgukat, hanem az is, hogy csapata, amely a hét közben a Bajnokok Ligájában lépett pályára (és győzte le 3-2-re az Atlético Madridot) egyszerűen kifogyott az energiából. Azonban ezért fontos, hogy nagy kerettel dolgozik és tud rotálni, valamint az, hogy az elmúlt egy hétben három alkalommal is 90 percet futballozó Virgil van Dijk, Ibrahima Konaté, Mohamed Szalah, Gravenberch és Szoboszlai Dominik pedig ezúttal is végig bírta az intenzív játékot.

Azt viszont most elmondhatom, hogy kedden nem látják őket a pályán [a Ligakupában]. Ha ez segítség a Southamptonnak, akkor ennyit már tudhatnak előre

mondta a holland edző.

A mindkét gólban szerepet vállaló Gravenberch volt a meccs hőse, aki most a megszokotthoz képest több támadófeladatot kapott. Erről Slot megjegyezte, hogy bár úgy tűnhetett, hogy a játékos teljesen szabad kezet kapott, sokkal inkább függ attól, hogy ki kerül szabadabb szerepkörbe, hogy milyen az ellenfél presszingje a mérkőzés során. De mint mindig, most is a csapatmunkát emelte ki, és közben Gravenberch mellett a többieket, így a középpályára visszavezényelt Szoboszlait is méltatta.

„Eredetileg lecseréltem volna 60 perc után [Gravenberchet], de kaptunk egy gólt.

Most azért került középpontba, amit támadásban mutatott, de én azt is látom, milyen munkát végez el labda nélkül. Hányszor segítette ki Conort [Bradley], amikor kettő az egy elleni szituációba került, de ugyanez igaz Szoboszlaira is.

Rengeteg sprintet tettek bele, hogy kisegítsék őt, de Mót [Szalah] is, már csak amiatt is, mert így utóbbi magasan maradhasson, hogy a legjobb játékát játszhassa. Úgyhogy a gólja és a gólpassza miatt kap most nagyobb figyelmet, de azok nélkül is kimagaslóan játszott” – mondta Arne Slot.

Szoboszlai hőtérképén is látszik, hogy bejátszotta a jobb oldalt.

Ahhoz képest, hogy a Liverpool a szezon első tétmeccsén meglepetésre tizenegyesekkel elveszítette a Crystal Palace elleni Community Shieldet, azóta, ha sokszor nagy izgalmak árán is, de minden szembejövő ellenfelét legyőzte. Kedden jön a Southampton elleni kupameccs, majd a bajnokságban lehet visszavágni a Palace-nek az elveszítette kupadöntőért, aztán szeptember 30-án a Galatasarayhoz látogat az angol csapat a BL-ben.

Szoboszlai Dominik eddig minden percet a pályán töltött a Liverpoolban, míg a nyáron igazolt Kerkez Milos – aki az Everton ellen végig a pályán volt – szintén játszott minden eddigi mérkőzésen, egyszer csereként állt be (az Atlético Madrid ellen), háromszor pedig lecserélte őt edzője.

Kapcsolódó
Már az 5. percben letarolta ellenfelét a Chelsea kapusa
A Manchester United vette el a londoniak veretlenségét.
Olvasói sztorik