Magyar foci

Gruber Zsombor: Nem érdemelte meg a Diósgyőr, hogy 2-0-ra vezessen

Kétgólos hátrányból állt fel a címvédő Ferencváros hazai pályán a Diósgyőr ellen, de így is csak 2-2-es döntetlent ért el a labdarúgó NB I hetedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

A lefújást követően Robbie Keane úgy nyilatkozott, ha tehette volna, a szünetben minden mezőnyjátékosát lecseréli, így csupán négy helyen változtatott.

A csata egyik hőse éppen a frissen beállt Gruber Zsombor lett, aki kétszer is betalált, így kulcsszerepet vállalt a pontszerzésből.

„Sajnos a félidő végén kaptunk egy szerencsétlen gólt, ami elkerülhető lett volna, pedig lehet, nem így végződött volna mérkőzést” – fogalmazott az M4 Sportnak Gruber.

Nem megbántva a Diósgyőrt, de nem érdemelte meg, hogy 2-0-ra vezessen.

Tavaly ugyanezt eljátszottuk, most is, de megint tudtunk menteni egy pontot. Kellenek a pontok, mert nehéz meccseink jönnek, a következő két hétben két-két meccsünk lesz. Szóval fel van adva a lecke” – tette hozzá.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik