Magyar foci

Olyan szörnyű első félidőt produkált a Fradi, hogy négyet cserélt félidőben az edzője

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Hazai pályán kétgólos hátrányból állt fel a Ferencváros a Diósgyőr ellen, az NB I hetedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

Katasztrofálisan kezdett a Fradi, mert bár az első bekapott gólnál még lest jelzett a VAR, ez sem volt eléggé intő jel. Babos Bence góljával a DVTK előnybe került, az első félidő hosszabbításában pedig egy kontra végén Elton Acolatse benyargalt a tizenhatoson belülre, megvárta, amíg eldől Dibusz Dénes, majd eltolta mellette a labdát és a hálóba gurított.

Félidőben annyira elégedetlen volt Robbie Keane vezetőedző, hogy négyet cserélt, az új érkezők közül pedig Gruber Zsombor telitaláltnak bizonyult.

A kétszeres válogatott támadó a 68. percben szépített, majd miután Aleksandar Pesic gólját is érvénytelenítették, úgy tűnt, hogy kikap hazai pályán a Fradi. Gruber zonban a 91. percben újra megvillant, így legalább egy pontot megmentett az FTC-nek.

Gruber egyébként a duplájával vezeti a Fizz Liga góllövőlistáját.

Végeredmény – NB I, 7. forduló

Ferencváros-Diósgyőri VTK 2-2 (0-2)

Groupama Aréna, 11 769 néző v.: Bogár

gólszerzők: Gruber (68., 91.), illetve Babos (33.), Acolatse (45+2.)

sárga lap: Gruber (77.), Ötvös (88.), illetve Sajbán (65.), Saponjic (75.)

Ferencváros: Dibusz – Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. (Ötvös, a szünetben) – Keita (Makreckis, a szünetben) – Cadu, Tóth A., Kanichowsky (Abu Fani, a szünetben), Nagy B. (Gruber, a szünetben) – Varga B., Yusuf (Pesic, 64.)

Diósgyőr: Sentic – Gera D., Kecskés, Tamás, Demeter – Esiti, Vallejo – Babos (Jurek, 73.), Keita (Croizet, 83.), Sajbán (Saponjic, 69.) – Acolatse (Holdampf, 83.)

Olvasói sztorik