Magyar foci

„Komoly csapat ilyet nem engedhet meg magának” – kritikusan nyilatkozott a kupakiesés után az Újpest edzője

M4 Sport
M4 Sport

Hiába egyenlített kétszer is a mérkőzés során, végül hosszabbításban alulmaradt a másodosztályú Kecskemét ellen az Újpest a Magyar Kupában. A budapestiek vezetőedzője, Damir Krznar kritikusan értékelt az M4 Sportnak, mint mondta, már az első félidőben elveszítették a meccset.

„Kétszer is sikerült visszakapaszkodnunk, a hosszabbításban is lett volna lehetőségünk változtatni az álláson.

Már az első félidőben elveszítettük a találkozót, két rögzített helyzetből kaptunk gólt, egy komoly csapat ilyet nem engedhet meg magának, főleg egy alacsonyabb osztályú csapat ellen.

Ezzel nem az ellenfelünket szeretném megsérteni, pusztán arról van szó, ma mi voltunk a gyengébbek, és sokkal jobban oda kellett volna figyelnünk a pontrúgásokra” – nyilatkozta a horvát edző, aki szerint csapata gödörbe került, de nem menekülhetnek el a kihívások elől, emelt fővel kell tovább dolgozniuk.

Kaptunk egy arculcsapást, ezt meg kell emésztenünk, de keményen kell dolgoznunk

– tette hozzá Krznar.

A kapus, Banai Dávid nehezen találta a szavakat, majd azt mondta, hogy ilyen meccsre számította, tudták, mit fog játszani az ellenfél, majd mégis gyorsan gólt kaptak.

Ráadásul pontrúgásból, amit direkt elemzünk, a vezetőedző hetek óta felhívta rá a figyelmünk, de nem látszik az erő a csapaton. Jövő héten bajnoki vár ránk, igaz, ott sem úgy kezdtünk, ahogy szerettünk volna, de győzelmek kellenek most már

– mondta Banai.

Az Újpest a bajnokságban is botladozik, az eddigi hat fordulóban csak kétszer nyert és már három veresége is van. Legközelebb az újonc Kazincbarcika vendége lesz a csapat.

Kapcsolódó
A Nyíregyházát kiejtették, erre megkapták a Fradit a következő körben
Nincs szerencséje a Békéscsabának a Magyar Kupa sorsolásával.
Olvasói sztorik