Magyar foci

Vb-selejtező: ennyi esélyt adnak a magyar válogatottnak

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A magyar labdarúgó-válogatott két lejátszott mérkőzés után egy ponttal a világbajnoki selejtezőcsoportja harmadik helyén áll. Persze, lehetne sokkal jobb helyzetben is Marco Rossi csapata, amely Írországban a 93. percig győzelemre állt, itthon pedig a hajrában tudott kiegyenlíteni a csoportfavorit Portugália ellen, azonban mindkét esetben jött a hidegzuhany a végén, így négy vagy akár három pont helyett jött össze egy.

A válogatott kimondott célja a kezdetektől a csoport második helyének megszerzése Portugália mögött, ami pótselejtezőt érne. A Football Meets Data X-oldal kalkulációi szerint még a portugálok elleni vereség ellenére is nagyobb lett a sansz ennek elérésére:

a szimulációk szerint ugyanis 75 százalékra nőtt az esélye annak, hogy másodikként fut be a végén a Rossi-csapat.

Ez annak köszönhető, hogy Írország meglepetésre kikapott 2-1-re Örményországban. Magyarország épp az örményeket fogadja majd a következő fordulóban, október 11-én, még úgy is győzni kellene, hogy a két sárga lapot begyűjtő Varga Barnabás biztosan nem játszhat, de Sallai Roland játéka is kérdéses, aki azonnali piros lapot kapott Dublinban.

Októberben még majd Lisszabonba látogat a válogatott, majd novemberben jönnek a mindent eldöntő mérkőzések: előbb Jerevánban utazik a csapat, majd a zárófordulóban hazai pályán fogadja Írországot.

A Football Meets Data számításai szerint egyébként jelenleg 99,7 százalék az esélye annak, hogy Portugália nyeri meg az F csoportot és jut ki közvetlenül az észak-amerikai vb-re, Magyarországnak 0,3, Írországnak 0,1 százalék a sansza. A pótselejtezőben majd 16 európai válogatott vesz részt, négycsapatos minitornákon, azaz két párharcot kell majd megnyerni a vb-re jutásért.

Kapcsolódó
Kié a felelősség a harmadik bekapott gólnál? – osztálynapló a portugál–magyar vb-selejtezőről
Tízes skálán osztályoztuk a magyar játékosok portugálok elleni hazai vb-selejtezőn nyújtott teljesítményét. Vigyázat, szubjektív!
Olvasói sztorik