Magyar foci

„Rászarok a halott katalánokra!” – pár hete kirúgták, most leigazolta a ZTE

„Tapasztalt védő csatlakozik a csapathoz” – írta honlapján a Zalaegerszegi TE labdarúgócsapata, amely bejelentette, hogy szerződtette a 25 éves védőt, José Calderónt.

Calderón a Betis utánpótlásában nevelkedett, de a La Ligában mindössze egy mérkőzésen léphetett pályára, még a 2021-22-es szezonban a Mallorca ellen csereként.

A legtöbb időt a Córdoba CF együttesénél töltötte: első évében harminchét meccsen játszott, és ezalatt négy gólpasszal segítette a társakat, a következő szezonban pedig minden sorozatot figyelembe véve harmincnyolc mérkőzésen öt asszisztot és három gólt is jegyzett balhátvédként.

Az előző szezonban a másodosztályban összesen 32 mérkőzésen kapott lehetőséget, több mint 2000 játékpercet töltve a pályán.

A nyáron lejárt a szerződése, így szabadon igazolhatóként a harmadik ligás katalán Gimnástic de Tarragona együtteséhez szerződött, azonban a klub négy óra (!) múlva inkább visszalépett a megállapodástól.

A szurkolók ugyanis felháborodásuknak adtak hangot, miután rábukkantak a futballista Instagram-fiókján egy tavaly közzétett videóra, amelyben a katalánokat becsmérelte.

Calderón akkori csapata, a Córdoba feljutását ünnepelve egy videón azt üvöltötte:

Rászarok a halott katalánokra!

Ezek után meglepődött, hogy a Gimnástic de Tarragona visszakozott, úgy fogalmazott, kissé fel van háborodva, sokkos állapotba került, de elfogadja a következményeket.

„Ez itt Andalúziában számomra ez egy normális kifejezés, amit nem veszünk annyira komolyan. Vannak katalán családtagjaim és katalán barátaim, és ők nem így fogadták” – tette hozzá.

Zalaegerszegen azonban örömmel látták, és ő is úgy nyilatkozott a klub honlapján, hogy nem gondolkodott sokat a döntésen, hiszen a klub felépítése, a projekt, a város, a stadion és a közösség is nagyszerűnek tűnt számára.

A spanyol másodosztályban szerzett tapasztalataimmal úgy érzem, sokat tudok majd hozzátenni a csapathoz, mind védekezésben, mind támadásban. Bízom benne, hogy a klubbal együtt sok mérkőzést megnyerünk, az élmezőnyben leszünk, és a lehető legmagasabbra jutunk a jövőben

mondta.

Olvasói sztorik