Megoldódhat Aboubakar Keita kálváriája a Nyíregyháza Spartacusnál, még az átigazolási szezon végéig.
A 27 éves középpályás nem utazott el a Győr elleni bajnokira, annak ellenére, hogy érvényes szerződése volt a csapatnál és egészséges volt. A Szpari honlapján Révész Bálint, a Nyíregyháza elnöke azt mondta, a játékos saját maga kérte, hogy hagyják ki, mert felbontaná a szerződését és máshova igazolna. Ezen mélységesen felháborodtak Nyíregyházán és bár a játékost képviselő menedzser úgy fogalmazott, hogy „Keita úr nem mulasztotta el kötelességeit”, a második csapathoz száműzték a futballistát. Ezt követően derült ki, hogy a Diósgyőr szeretné valóban megszerezni a középpályást.
„Nem mi, hanem a Nyíregyháza kezdeményezte ezt az egészet. Keita boldog volt a klubnál, ám Szabó István vezetőedző elmondta neki, hogy nem juthat rendszeresen játéklehetőséghez, mivel a magyarokat részesíti előnyben. Keitát jó játékosnak tartjuk, nem akartunk a partvonalon kívül maradni” – mondta az M4 Sportnak Noureddine Zaiour, Keita ügynöke.
„Tíz nappal ezelőtt jött a diósgyőri lehetőség, és persze, az ügyfelünket érdekelte a dolog, mivel nem volt tiszta, mennyi lehetőséghez jutna Nyíregyházán. Keitának még egy évig érvényes a szerződése, felajánlottuk a klubnak, hogy hosszabbítsanak vele mondjuk két évvel, akkor érezhetné, hogy a projekt részese, könnyebb lenne elfogadnia, hogy nem tölt minden percet a pályán, de legalább számítanak rá.
Elmondtuk, ha ezt nem szeretnék, akkor engedjék el. Erre rábólintottak, de amikor megtudták, hogy a DVTK érdeklődik, akkor hirtelen elkezdték húzni az időt. A rivalizálásnak nem lehet áldozata a játékos. Még mindig remélem, hogy a DVTK és a Nyíregyháza megoldást talál. Keita távozni akar, mivel megtört a bizalom, száműzték a második csapathoz és pénzbüntetéssel sújtották, mintha ő tehetne mindenről.
Az ügyet nehezízi egyébként, hogy Magyarországon szerdán, éjfélkor zár az átigazolási piac, ezért nagyon kevés idő maradt a megállapodásra.
