A belga másodosztályú KV Kortrijk bejelentette Dénes Csanád Vilmos szerződtetését.
A fiatal támadó Felcsúton, Csákváron és Fehérváron is megfordult, de az első komoly mérföldköve a Siófok volt, ahol az NB II-ben is bemutatkozott 18 évesen. Zalaegerszegre már 70 felnőtt tétmeccsel és 11 góllal a lábában igazolt, ahol aztán 41 tétmérkőzésen 6 gól és 8 gólpassz jött össze az élvonalban. A nyári átigazolási szezonban több magyar csapat is szerette volna megszerezni őt, de a ZTE kitartott, végül a belga Kortrijk ajánlatára rábólintott a vezetőség.
Olyan lehetőség adódott előttem, amivel mindenképpen élni szeretnék
– mondta Dénes, aki közösségi oldalán búcsút is intett a zalaiaknak.
Belga sajtóhírek szerint egymillió euró körüli összeget fizetett érte a Kortrijk, amelyhez négy évre írt alá.
