Nemzetközi foci

Edzője a rangadót eldöntő Szoboszlairól: Megértette, milyennek kell lennie egy Liverpool-futballistának

Alex Pantling/Getty Images
Alex Pantling/Getty Images

A bajnoki címvédő Liverpool labdarúgócsapatának edzője, Arne Slot szerint a győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik hihetetlenül teljesített jobbhátvédként az Arsenal ellen az angol élvonal vasárnap esti rangadóján.

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai a 83. percben a kapuval szemben végzett el közel 30 méterről egy szabadrúgást, a labda a jobb felső sarokban kötött ki úgy, hogy a kapufát is érintett. Az előző idényben ezüstérmes Arsenal most először kapott gólt a bajnoki szezonban.

Ha tízszer lejátsszuk ezt a mérkőzést, úgy vélem, nyolcszor döntetlennel zárul, egyszer az Arsenal nyer és egyszer mi

– fogalmazott a klubhonlapon Arne Slot, a Pool vezetőedzője, aki bevallotta: eseménytelen volt az összecsapás, mivel mindkét fél remekül védekezett.

„Ilyenkor szükséged van egy olyan varázslatos pillanatra, mint amilyet kaptunk Dominiktól: ez győzelmet hozott számunkra egy ilyen találkozón, amely, ahogy említettem, normál esetben döntetlennel zárult volna” – tette hozzá.

Slot nem csupán a három pontot érő találat miatt méltatta Szoboszlait, mint mondta, teljesítménye nem változott semmit az előző idényhez képest.

Mindig is ilyen játékos volt, aki megértette, milyennek kell lennie egy Liverpool-futballistának: amikor ezt a mezt viseled, mindent ki kell adnod magadból, nem számít, milyen pozícióban játszol éppen. Középpályásként mindig ő az első, aki visszazár, aki már magasan nyomást gyakorol az ellenfélre, ezúttal sem hiszem, hogy bármit rosszul csinált volna

– fejtette ki a 46 esztendős holland tréner. „Ez egy hihetetlen mérkőzés volt tőle egy olyan pozícióban, amiben valószínűleg összesen két, talán három alkalommal játszott életében. Ez sokat elmond a mentalitásáról, kiválóan játszott, ahogyan már oly sok alkalommal teljesített remekül támadó középpályásként is.”

Kerkez Milos kezdőben játszotta végig a mérkőzést, a kapus Pécsi Ármin nem volt keretben az Arsenal ellen. A Liverpool három fordulót követően az egyetlen százszázalékos együttes a Premier League-ben.

Kapcsolódó
Ügynöke elárulta, mit jelent Szoboszlai csettintős gólöröme
Eddig nem láthattuk tőle ezt a mozdulatot.
Olvasói sztorik