Nemzetközi foci

Hét perc alatt két ollózós gólt szerzett a PSG játékosa

Lionel BONAVENTURE / AFP
Lionel BONAVENTURE / AFP

Szenzációsan kezdte a PSG a Toulouse elleni idegenbeli meccset, 14 perc után ugyanis már 3-0-ra vezetett a francia bajnokság címvédője.

A meccs eleji gólzáporból duplával vette ki a részét Joao Neves, ráadásul igazán különleges duplával, hiszen két ollózós gólt szerzett!

Az elsőnél az ötösnél tette fel magának a labdát, hogy aztán behúzza, a másodiknál pedig Hakimi megpattanó beadását vette mellre, majd csodás mozdulattal a kapuba küldte.

A két Neves-varázslat között Barcola is megvillant, aki Fabián Ruíz pazar indításánál mindenkit lefutott, majd elpöckölte a labdát a kapus alatt. Még a szünet előtt Dembélé is betalált tizenegyesből, de Cresswell révén szépített a Toulouse, majd az első félidő hosszabbításában nagy lehetőséget kapott, hogy visszajöjjön a meccsbe.

Ám hiába rúghatott a hazai csapat kétszer is büntetőt (a bíró megismételtette, miután az első kísérletnél túl korán szaladtak be a 16-oson belülre a PSG-játékosok), Chevalier túljárt Magri és Casseres Jr. eszén is.

Dembélé bezzeg a második tizenegyesét is beverte, aztán Joao Neves tette teljessé a mesterhármasát egy nagyon látványos felsősarkos bombával.

A Toulouse az utolsó percekben még kétszer is bevette a PSG kapuját, ezzel némileg kozmetikázott az eredményen, így 6-3-as PSG-siker lett a vége. A BL-győztes párizsi csapat három forduló után hibátlan, a Toulouse-nak két diadal után ez volt az első veresége.

Olvasói sztorik