A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool emberelőnyben tapsolta el kétgólos előnyét a Newcastle elleni rangadón, ám végül 3-2-re mégis nyerni tudott. A győztes gólt a 100. percben szállította a 16 éves Rio Ngumoha, aki élete első angol bajnokiját játszotta.
Ahogy azt korábban is beharangozták, Szoboszlai helyettesítette a sérülés miatt hiányzó jobbhátvédet, Frimpongot, így a vendégcsapat védelmének mindkét oldalán magyar focista szerepelt.
Már az első percekben egészen felfokozott volt a hangulat, a Newcastle-drukkerek minden hazai labdaérintésnél, szerelésnél hangoskodtak, a két csapat játékosai pedig nem kímélték egymást, Joelinton Gakpót találta fejbe, amikor a labdáért nyúlt, majd az eltiltásból visszatérő Gravenberch terítette le egy igen randa belépővel Bruno Guimaraest, amiért villant is a sárga a Pool középpályásának.
A meccs első kapura lövését Wirtz jegyezte, de Pope résen volt. Az első Newcastle-helyzetig a 28. percig kellett várni, ekkor Gordon előzte meg Kerkezt egy beadásnál, de a fejese fölé ment, majd Elanga tette középre a labdát Kerkez mellől, Gordon pedig ezúttal Szoboszlai mellől bújt ki, de a magyar játékos annyira meg tudta zavarni a hazai tízest, hogy a labda végül Alisson zsákmánya lett.
Ez volt zsinórban a 36. bajnokija a Poolnak, amikor gólt szerzett, legutóbb tavaly szeptember 14-én, a Nottingham elleni 1-0-s vereség alkalmával maradt gólképtelen Arne Slot csapata.
Már az első percekben érezni lehetett, hogy benne van egy kiállítás a feszült hangulatú meccsben, és aki ezt megfogadta, annak már a szünet előtt pénz állt a házhoz, Gordon ugyanis teljesen eszement módon csúszott oda méterekről Van Dijk lábára, Simon Hooper pedig a videózás után kiszórta a hazai támadót.
Bármit is beszélt meg a Newcastle edzője, Eddie Howe a csapatával, az hamar romba dőlt, mert 23 másodperccel a fordulás után Gakpo lekészítése után Ekitike volt eredményes, így a Frankfurttól érkezett csatár harmadik angliai tétmeccsén is beköszönt.
Hogy ne dőlhessen hátra a Liverpool, arról Bruno Guimaraes gondoskodott, aki Kerkez mellől fejelt a kapuba az 57. percben, és ezzel ismét talpra ugrasztotta a hazai szurkolókat. A Newcastle elképesztő lelkesedéssel játszott, egyáltalán nem érződött az emberhátrány,
És ennek ellenére egyenlíteni tudott a hazai csapat, Pope rúgta fel a labdát, Burn megcsúsztatta, a csereként beállt dán Osula pedig Gravenberchet megelőzve bepöckölte Alisson alatt.
A 11 perces hosszabbításban volt még egy fordulat a meccsben, Szalah bepassza után Szoboszlai okosan átlépte a labdát, és a 16 éves csodagyerek, az élete első PL-meccsét játszó Ngumoha a bal sarokba lőtt.
