Az ETO egy lépéssel közelebb került a Konferencia Liga főtáblájához azzal, hogy az előzetes esélyekre rácáfolva 2-1-re le tudta győzni hazai pályán a Rapid Wient.
Fizikálisan nagyon komoly teljesítmény volt az összes játékostól, Nem vagyunk ehhez hozzászokva az NB I-ben, de nagyon tanulságos ez az időszak számunkra
– mondta az M4-nek értékelve Borbély Balázs, a győriek vezetőedzője.
„Egy komoly ellenfél ellen tudtunk nyerni, ebből a meccsből kihoztuk a maximumot, de az biztos, hogy nagyon komoly visszavágó vár ránk” – tette hozzá.
A Rapid oldaláról a magyar válogatott Bolla Bendegúz értékelt az M4-nek, aki azt mondta: csalódott és dühös amiatt, ahogy a meccs alakult.
„Két könnyű gólt kaptunk, saját hibánkból, tudtuk, hogy az eladott labdák megbosszulják magukat azonnal. Nyomtunk, voltak helyzeteink, nekem is volt egy nagy, de az nem fér bele, hogy saját térfelünkön két ilyen eladott labdánk legyen. Mélyütés volt az első gól, beszéltünk róla meccs előtt, hogy ilyen pályán hátul ne vállaljunk semmi extrát, csalódott és mérges vagyok” – így Bolla, aki szerint hazai környezetben, egy jó pályán meg tudják fordítani a párharcot.
A Győr egyébként a hétvégi bajnokiját elhalasztotta, így kipihenten tud majd Bécsbe utazni. A Rapid ezzel szemben vasárnap majd pályára lép az osztrák élvonalban.

