Az ETO 2024-ben jutott fel az NB I-be, majd ugyan rosszul kezdte az élvonalbeli bajnokságot, végül a negyedik helyen végzett, ami a bronzérmes Paks Magyar Kupa-győzelmének köszönhetően nemzetközi kupaindulást ért. A Konferencia Liga-selejtező első körben a Pjunyik Jerevánt verte hátrányból fordítva, majd az előző körben a magyar válogatott Csongvai Áront foglalkoztató AIK Stockholmot is a hazai győzelmének köszönhetően tudta búcsúztatni Borbély Balázs csapata, amely a Rapid ellen joggal bízhatott a jó hazai kezdésben.
A Győr ráadásul elég meggyőző főpróbát tartott a bajnokságban, ugyanis a hétvégén 7-2-re verte az MTK-t.
Két magyarral a kezdőben a Győr biztatóan indította a meccset a magyar válogatott Bolla Bendegúzzal felálló Rapid ellen, már az első percekben több helyzete is volt a házigazdának, és ugyan ezek pontatlanok volt, jó képet festett az ETO – nem úgy a gombafertőzésen átesett pálya, ami már az AIK ellen sem nézett ki jól. A nagyobb helyzetei azonban így is a Rapidnak voltak, Petrásnak már a 11. percben bravúrt kellett bemutatnia, azonban 0-0-val pergett le az első félidő.

Innentől kezdve komoly nyomás alá kerültek a hazaiak, Bolláék rohamoztak megállás nélkül, több helyzetet is dolgoztak ki, ezek veszélyesek is voltak, a 61. percben egy kissé megpattanó lövést pedig ki is fogott Petráson – a korábbi ferencvárosi vezetőedző, Peter Stöger jól nyúlt bele a meccsbe, mert a szünetben beküldött Wurmbrand egyenlített ki.
Innentől kezdve kissé ijesztő képet festett a mérkőzés, a Rapid ment előre a vezetést megszerzéséért, több lehetőség is volt ennek megszerzésére, mégis az ETO került újra előnybe: Gavric a tizenhatoson kívülről lőtte ki védhetetlenül a rövid felső sarkot.

Ugyan a hajrában kissé szétszakadt a pálya, akadtak a Győr előtt is kontralehetőségek, de a Rapid egyenlítésére is volt sansz, végül maradt a 2-1, azaz előnyből várja a bécsi visszavágót a Győr.




