Úgy kezdte a mérkőzést a Liverpool, ahogy az Anfield Roadon várni lehet, lendületesen, támadó felállásban, az első izgalmat mégsem egy hazai helyzet, hanem egy kisebb közjáték okozta.
A meccs egy perc után folytatódott, a 37. perc pedig meghozta az első gólt, Alexis Mac Allister passzából Hugo Ekitike úgy lőtt gólt, hogy a labda a menteni igyekvő Marcos Senesiről pattant vissza elé (1-0).
A második játékrészt újabb góllal nyitották a hazaiak, ezúttal Ekitike gólpasszal jeleskedett, átadását követően Cody Gakpo kétszer is megtolta a labdát, miközben befelé lopakodott a 16-oson, végül szépen kilőtte a bak alsó sarkot (2-0).
Ezek után ki gondol bármilyen fordulatra? Esetleg a ghánai válogatott Semenyo, aki a 64. percben tökéletes passzt kapott David Brookstól (2-1).
Sőt, a 76. percben egy zseniális találattal már ikszre hozta a meccset, ezúttal egy labdaszerzést követően a saját térfelének közepéről száguldott a Liverpool 16-osaáig, és miután komolyan senki sem támadta, szépen a bal sarokba lőtt (2-2).
Az, hogy nem lett iksz, egy cserejátékosnak köszönhető, a 88. percben Curtis Jones elől még mentett a vendégek kapusa, ám a néhány perccel korábban beállt Federico Chiesa jobbal szép gólt lőtt (3-2).
A végeredményt Mohamed Szalah állította be, aki a 94. percben megszerezte csapata negyedik gólját (4-2).

