„A hangulattal nem volt probléma, a játékosok ebből merítettek erőt, remélhetőleg szombaton a Puskás Akadémia ellen is hasonlóra számíthatunk, mert ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak. Minél többet szeretnénk belőle” – dicsérte a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az ír szakember a közönséget, amely szerinte plusz energiát adott a csapatának.
„Volt egy olyan érzésem, hogy ez a mérkőzés más lesz, mint a múlt heti. És bejött, mert az ellenfél nem kivárásra játszott, hanem egyből gólt akart szerezni. Kellett némi idő, mire összekaptuk magunkat, és rendeztük a védekezésünket. Ezen a szinten egyetlen párharc sem könnyű, de ha kapott gól nélkül képesek vagyunk lehozni egy ilyen mérkőzést, akkor nem lehet gond” – fogalmazott.
A három gól és a három gólpassz kizárólag magyar játékosokhoz fűződik, Varga Barnabás duplájánál Ötvös Bence és Gruber Zsombor szolgálta ki a válogatott támadót, míg Szalai Gábor fejes góljánál Tóth Alex ívelt pontosan a belső védőnek. Erről is beszélt Keane a sajtótájékoztatón.
A cserejátékosaimnak rendszeresen elmondom, hogy ha pályára lépnek, hozzanak változást a mérkőzésben.
Ezt meg is valósították, mert nemcsak Gruber Zsombor tette hozzá a magáét a győzelemhez, hanem Kristoffer Zachariassen és Habib Maiga is. Ez a csapategység dicsérete is, mert mindenki hozzátett valamit a továbbjutáshoz” – zárta értékelését Keane.
Győzelmével a Ferencváros négy év után jutott el újra a Bajnokok Ligája rájátszásába, s már csak egy párharc megnyerése választja el attól, hogy a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján szerepeljen.
A rájátszásban az azeri Qarabag ellen játszik Robbie Keane együttese, jövő héten kedden vagy szerdán a Groupama Arénában, egy héttel később pedig Bakuban. Ha az FTC nem jutna tovább a párharcból, akkor az Európa-liga főtábláján folytatja az ősszel.
(MTI)

