Rég beszéltek annyit NB III-as mérkőzésről, mint a vasárnapi MTK II – Pénzügyőr találkozóról. Ennek oka, hogy a 4-0-s hazai győzelemmel véget ért meccs első gólja rendhagyó körülmények között esett: Steer Bence, a vendégek kapusa kirúgta a labdát, hogy lehessen ápolni valakit, amikor azonban Vitályos Viktor Tamás visszaadta volna, a nagy bedobását nem tudta megfogni Steer és beejtette a kapuba.
„Elismerem, elszakadt nálam a cérna, nem éppen irodalmi stílusban vontam kérdőre Lehoczkyt. Azzal vágott vissza, várjam meg a portán. »Ugyan miért, talán te vagy a portás?« kérdeztem tőle. Rossz viccnek gondoltam, hogy ő akarna velem verekedni. Erre ő: azért ott, mert szemközt van a temető, s egyből kirak engem oda” – elevenítette fel a történteket Simon a Magyar Nemzetnek.
Két nappal a mérkőzés tán az MTK Facebook-oldalán megjelent egy közlemény, amiből kiderül, hogy találkoztak egymással a két klub képviselői.
Klubunk képviselői vendégül látták Lászka Balázst, a Pénzügyőr SE szakosztályvezetőjét és a Pénzügyőr SE küldöttségét, hogy a nyilvános üzengetés helyett egy személyes megbeszélésen tisztázzák az MTK Budapest II – Pénzügyőr SE (4-0) találkozón történteket, hiszen mindkét fél fontosnak tartotta, hogy kulturált módon rendezze a kialakult helyzetet.
A nem mindennapi szituációnak sok féle értelmezése lehet, ha a részletek is feltárásra kerülnek, de abban egyetértettek a felek, hogy egy szinte soha nem látott, váratlan, szerencsétlen helyzet volt és egyik felet sem vezérelte ártó szándék. A találkozó vége természetesen sportszerű kézfogással zárult. A klubok ezzel lezártnak tekintik az ügyet” – írták.