Nemzetközi foci

Hiába sztárcsatár, most azt is ki kell érdemelnie, hogy az edzésre beengedjék

ANDY BUCHANAN / AFP
ANDY BUCHANAN / AFP
Ahogy áll a jelenlegi helyzet, könnyen lehet, hogy két szék közt a pad alá esik Alexander Isak, a Newcastle United svéd válogatott csatára, aki hiába egyezett meg a Liverpoollal, klubja egyelőre a bajnokcsapat minden ajánlatát visszautasította. Eddie Howe menedzser pedig nem tágít: ha a támadó maradna, akkor sem számítana rá, hiszen kihagyta a felkészülést.

Eddie Howe számára egyértelmű, hogy a jelenlegi helyzetben nem számít Alexander Isakra a Newcastle Unitedban. A 25 éves, 52-szeres svéd válogatott csatár júliusban jelezte, hogy szeretne távozni, így már a klub ázsiai, előszezonbeli turnéját is kihagyta (igaz, a klub hivatalosan kisebb combsérülésre hivatkozott).

A hírek szerint a szaúdi al-Hilal mellett a Liverpool is szívesen látta volna, állítólag az angol bajnokkal meg is állapodott, csak a Newcastle állt az ügylet útjába,

Olyannyira, hogy a vezetés legutóbb a 110 millió fontos ajánlatot is visszautasította, Isak pedig az utóbbi időben egyedül edzett korábbi klubjánál, a Real Sociedadnál.

Howe jelezte, hogy egy játékos, akinek szerződése van a klubbal, kutya kötelessége lenne edzésre jelentkeznie. Isak esetében azonban most már azt is ki kellene érdemelnie, hogy egyáltalán beengedjék a tréningre.

Pedig a svéd támadó a csapat fontos része volt, az előző szezonban 42 tétmérkőzésen 27 gólt szerzett a klub színeiben.

A Newcastle menedzsere nem zárta ki, hogy a támadó egy nap újra felvegye a klub mezét, de ahhoz megfelelő helyzet szükségeltetne.,

„Lefolytattuk a megbeszéléseket, és jelenleg egyértelmű, hogy nem tudjuk számításba venni a keretben” – mondta az Espanyol elleni 2-2-es döntetlenre végződő felkészülési mérkőzést követően.

Szeretnénk, ha a játékos velünk lenne. Hadd tegyem teljesen világossá: nincs bennem semmi ellenérzés, ami ne akarná ezt. De jelenleg nem látom, hogy a jelenlegi helyzet megváltozna a bajnoki nyitányig.

A Newcastle augusztus 16-án, szombaton, az Aston Villa birminghami otthonában kezdi a 2025-26-os Premier League-szezont.

Olvasói sztorik