Magyar foci bajnokok ligája

Keane: Győzelmet érdemeltünk volna, mi voltunk a jobb csapat

Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
Kirill KUDRYAVTSEV / AFP

17 lövése is volt az FTC-nek a bolgár Ludogorec otthonában, de ezek közül csak kettő találta el a kaput, így nem csoda, hogy 0-0 lett a vége a BL-selejtező harmadik fordulójában vívott meccsnek.

Győzelmet érdemeltünk volna, mi voltunk a jobb csapat. Az első félidőben jobban játszottunk, míg a folytatásban is voltak helyzeteink, nem örülök annak, hogy nem lőttünk gólt, de legalább nem is kaptunk.

Otthon a szurkolóink előtt biztosan lenyűgöző hangulat vár ránk. Tudtuk, hogy az ellenfélnek milyen játékosai vannak, a balszélsőjük nagyon gyors, az első félidőben picit talán visszább vettek, ez a taktika része lehetett, a folytatásban jobban ránk jöttek” – nyilatkozta Robbie Keane, a Fradi edzője a klub honlapján.

„Az első félidőben több lehetőségünk is volt arra, hogy megszerezzük a vezetést, de a lényeg, hogy előre tudtunk lépni az előző összecsapáshoz képest, mert stabilak voltunk, ebből lehet építkezni” – értékelt Nemzeti Sportrádiónak a lefújás után Tóth Alex. A középpályás szerint a visszavágón is a hátsó stabilitás megtartása lesz a kulcs, elöl pedig „gólt kell szerezni a továbbjutáshoz”.

Örülni kell a 0-0-nak, mert így tiszta lappal várjuk a visszavágót, a továbbjutás pedig nálunk fog eldőlni

– tette hozzá a hajrában becserélt Gruber Zsombor, akinek volt egy veszélyes lövése, amit a bal alsó elől tolt ki a hazai kapus, Hendrik Bonmann.

A budapesti visszavágót augusztus 12-én rendezik a Groupama Arénában. A továbbjutó a Qarabag és a Skendija párharcának győztesével találkozik a főtáblára jutásért, míg az alulmaradó csapat ugyancsak az azeri vagy az északmacedón gárdával csap össze az Európa Liga selejtezőjének utolsó körében. Abban a párharcban a Qarabag idegenben szerzett egygólos előnyt.

Olvasói sztorik