Nemzetközi foci

Nevelőegyesülete arcképes mezzel tiszteleg Diogo Jota és testvére emléke előtt

CARLOS COSTA / AFP
CARLOS COSTA / AFP

Az autóbalesetben elhunyt Diogo Jota és testvére, André Silva nevelőklubja, a portugál Gondomar SC különleges mezzel kíván tisztelegni néhai futballistái emléke előtt.

A labdarúgóklub vasárnapi bejelentése szerint csapatuk a következő szezonban olyan mezeket használ, amelyeken a két játékos arcképe szerepel.

A testvérpár július elején szenvedett halálos autóbalesetet Spanyolországban. Diogo Jota a Liverpool FC-ben csapattársa volt Szoboszlai Dominiknak. Az angol bajnoki címvédő vezetése néhány napja jelentette be, hogy emlékművet állít stadionja közelében elhunyt csatáruknak. Azt is közölték, hogy az együttes az új szezonban „Forever 20” (Örökre 20-as) feliratú mezben fog játszani.

Jota a 20-as számot viselte, amelyet halála után a Liverpool visszavonultatott. A 28 évesen elhunyt csatár 2020 óta játszott az angol együttesben, amellyel bajnoki, FA Kupa- és Ligakupa-győzelmet is ünnepelhetett. Összesen 182 mérkőzésen lépett pályára a Liverpoolban, 65 gólt szerzett és 26 gólpasszt adott.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik