A 32 éves brazil fél évet töltött a barcikaiaknál, ahol 15 bajnokin három gólt szerzett, és tagja volt a története első NB I-es szereplését kiharcoló együttesnek.
„20 éves voltam, amikor Magyarországra költöztem. Először az NB III-ban a Salgótarjánban futballoztam, majd Kisvárdán. Ezután jött egy nagyon hosszú, nyolc éves időszak az MTK csapatában. Kölcsönben egy évet játszottam a Haladásban, majd az Emírségekben az Al-Ittihad Kalba játékosaként. Egy sérülés után visszatértem az MTK-hoz, ahonnan a Nyíregyházára kerültem, onnan pedig a Kazincbarcika gárdájához. Így az elmúlt két évben két feljutásnak örülhettem; a Nyíregyházával bajnoki címet nyertünk, a Barcikával másodikként jutottunk fel az NB I-be” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján.
Örömmel csatlakoztam a tiszakécskei csapathoz. Boldog vagyok, hogy követhettem barátaimat, Varga Józsit, Bódi Ádámot és Lucast. Tudom, hogy egyelőre a cél az a biztos bennmaradás, de napról-napra haladunk előre és meglátjuk, hogy módosíthatjuk-e magasabb szintre a célokat
– tette hozzá.
A Tiszakécskei LC a hétvégén egy Kozármislenyben aratott 2-0-s győzelemmel kezdte a 2025-26-os idényt.
