A tavaly meggyőző, tízpontos előnnyel angol bajnok Liverpool nem akar megállni félúton, és a PSG elleni nyolcaddöntős kiesésen felbuzdulva úgy tűnik, nem adja alább, minthogy európai szinten is tartósan a világ legszűkebb elitjében maradjon. Ennek megfelelően a transzferpiac szinte az ablak megnyitásától kezdve liverpooli hírektől volt hangos.
Igazoltak két magyar játékost is: balhátvédbe a Bournemouth-szal kitűnő szezont futott Kerkez Milos érkezett, valamint a harmadik számú kapusnak Pécsi Ármin Felcsútról. Jobbhátvédbe a Madridba távozó Trent Alexander-Arnold helyére a leverkuseni Jeremie Frimpong jött, így már június közepén megindult a találgatás arról, vajon Arne Slot marad-e a négyvédős rendszernél, vagy a két új érkezővel a fedélzeten három védőre vált. És szintén a Bayertől jött a nyári csúcsigazolás, a német válogatott Florian Wirtz, akit klubrekordot jelentő összegért szerzett meg a Pool.

Az élet kegyetlen forgatókönyvíró: Diogo Jota 2025. július 3-án tragikus autóbalesetben elhunyt, így a keretben csatárposzton is egy új igazolásra lett szükség. Néhány napja pedig a klub bejelentette, hogy a támadószekcióhoz az Eintracht Frankfurt 23 éves, francia U21-es válogatott csatára, Hugo Ekitike csatlakozik majd. A francia játékos szülővárosában, a Stade de Reims akadémiáján kezdte a futballt, a 2020-21-es szezonban mutatkozott be a felnőttcsapatban, majd 2022-23-ban egy évet még a Christophe Galtier-féle PSG-ben is futballozott. Luis Enrique alatt azonban már nem jutott szóhoz, így került 2024 telén a Dino Toppmöller vezette frankfurtiakhoz.
A jobblábas francia futballista alapvetően mindig is középcsatárt játszott, a Reimsnél még kétcsatáros rendszerben, de azóta többnyire egyedüli csatárként. Toppmöller edzősége alatt a Frankfurt többnyire egy szerkezetileg viszonylag racionális, jól megkomponált, ámde mozgékony játékot játszott, a pálya közepét elfoglalva, többnyire egy keskeny 4-2-3-1-es vagy 3-4-2-1-es rendszerben. Ekitike itt kivétel nélkül a legelső ember volt a szerkezetben. A Frankfurt az ellenfél térfelén viszonylag jól tudott kombinálni, de a saját térfélen, nyomás alatt azért megzavarható volt a csapat: a labdabirtoklásban, a passzpontosságban, és az OPPDA-mutatóban (passzok száma akciónként a saját térfélen, a letámadást mérő PPDA-mutató inverze) is a középmezőnyben volt.
Előfordult tehát, hogy fel kellett ívelni a labdát a középcsatárra; 190 centis Ekitike a fejpárbajai 46 százalékát nyerte meg. Ebben a többi topligás csatárhoz képest nagyjából a középmezőnyben van, de nem is igazán ez a feladata:
