A Ferencváros is fejest ugrik a 2025-26-os szezonba kedden, ugyanis 18 órától az örmény Noah vendégeként lép pályára a magyar bajnokcsapat a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában. Az ulloi129.hu szerint Robbie Keane, az FTC vezetőedzője elégedett volt a felkészüléssel, keményen dolgozott mindenki azért, hogy eredményesek legyenek és az új játékosok is jól illeszkedtek be.
Nagyon jól néz ki a keret, és készen áll a mérkőzésre. Edgart egy nagyon-nagyon jó játékosnak tartom, amikor én idejöttem a csapathoz, akkor ő éppen nem volt a Ferencvárosnál, de amikor visszajött, azt mondtam neki, hogy a szűk keret tagja lesz. Nagyon technikás, nagyon jó az egy az egy elleni szituációkban is, és abszolút tud egy pluszt hozzáadni a csapatnak
– mondta örmény válogatott játékosáról, Edgar Szevikjanról az ír vezetőedző.
Keane elárulta azt is, ezen a szinten már nincsenek könnyű mérkőzések, és a várható meleg is megnehezítheti majd csapata dolgát, de a körülmények ugyanazok lesznek az ellenfél számára is. Kielemezték a Noah csapatát, viszont itt megjegyezte, nem tud az ellenfél erősségeiről beszélni, csak a Fradiéról, ami pedig a kemény nyári munka, így nem hiszi, hogy a rivális előnyben van azzal, hogy a Buducnost Podgorica elleni párharc miatt már van tétmeccs az örmény csapat játékosainak lábában.
Mióta én vagyok a vezetőedző, még soha nem tartottunk mérkőzés előtti edzést a stadionban, ahol játszunk. Ez azért is van, hogy a kamerák ne lássanak minket, mi a bázisunkon, az edzőközpontban tartjuk az edzést, ott végezzük el a taktikai dolgokat
– árulta el Keane, aki arról is beszélt, nem érdekli, hogy a Rijeka vagy a Ludogorec jöhet a következő körben, egyelőre a keddi meccsre gondol csak.
Sandro Perkovic a nyáron vette át a Noah irányítását, azt mondta, hogy bár a 4-3-3 a kedvenc felállása, az első két tétmeccsen még inkább 4-2-3-1-ben játszottak le a fizikai állapotuk miatt is. Viszont elégedett volt a Podgorica elleni párharccal, különösen a visszavágó első 60 percével, akkor már olyan képet festett csapata, amilyet látni szeretne.
Véleményem szerint nem a játékrendszer a döntő dolog. A különbséget a játékban kapott feladatok teszik, és az, hogy a játékosok hogyan hajtják végre ezeket a feladatokat a pályán. Már az én futballomat játsszuk. Kicsit több mint egy hónapja vagyok itt, és az első két tétmeccs alapján nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel
– mondta Perkovic, aki nagyon jó csapatnak tartja a Ferencvárost, de hozzátette, rendesen kielemezték a riválist és alaposan felkészültek, így hiába jobb csapat papíron a Ferencváros, nem lesz könnyű dolga Örményországban.

