Nemzetközi foci

Közleményt adtak ki: sebességtúllépés is közrejátszhatott Diogo Jotáék halálos balesetében

Nico Rodriguez/Anadolu via Getty Images
Nico Rodriguez/Anadolu via Getty Images

Az elsődleges vizsgálatok szerint a sebességhatár túllépése is vezetett Diogo Jota, a Liverpool támadójának és testvére, André Silva halálához, írja a Mundo Deportivo.

A cikk szerint a törvényszéki jelentés még nem teljes, és különösen a jármű egyik kereke által hagyott nyomokat vizsgálják, de

minden jel arra utal, hogy a megengedetthez képest túlzott sebességgel haladtak

– áll a Zamora tartomány csendőrsége által készített vizsgálati anyagban, amely szerint a Liverpoollal bajnoki címet nyert futballista vezethette az autót. A tragikus baleset az észak-spanyolországi Cernadilla közelében történt.

Diogo Jota a portugál válogatottal megnyert Nemzetek Ligája-döntő után kisebb tüdőműtéten esett át, és mivel orvosai azt tanácsolták számára, hogy kerülje a repülést, így autóval próbált eljutni az Angliába tartó komphoz a múlt héten. Jota testvérével, André Silvával utazott július 3-ára virradóan, amikor előzés közben a Lamborghini egyik kereke vélhetően defektet kapott, az autó pedig letért az útról, átszakította a szalagkorlátot, majd kigyulladt. Diogo Jota 28, André Silva 25 éves volt.

Jotát és testvérét szombaton temették el Gondomarban.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik