A németek a torna során meggyőzően játszottak, a csoportkörben 4-1-re verték Jugoszláviát, 5-1-re az Egyesült Arab Emírségeket, és biztos továbbjutóként 1-1-re végeztek Kolumbiával. A nyolcaddöntőben 2-1-re győztek Hollandia ellen, majd Lothar Matthäus tizenegyesével kiharcoltak egy 1-0-s sikert a csehszlovákok ellen.
Az elődöntő még szorosabban alakult, végül az döntött az angolok ellen, hogy amíg a németek nem hibáztak a tizenegyeseknél, addig az ellenféltől Pearce és Waddle sem tudta értékesíteni a saját lövését.
Ami az argentinokat illeti, az 1986-os döntőt az NSZK ellen 3-2-re megnyerő együttes botladozva kezdett, a nyitómérkőzésen ugyanis bombameglepetésre 1-0-ra kikapott az emberhátrányban küzdő Kameruntól. A szovjetek elleni 2-0-val ugyan sikerült javítani, de a románok elleni 1-1-gyel azért rezgett a léc, és csak csoportharmadikként csusszant tovább.
A 16 között Brazíliát egy hajrában esett Caniggia-találattal verte ki, Jugoszlávia ellen úgy nyert gól nélküli döntetlent követően tizenegyesekkel, hogy Maradona és Troglio is rontott, de az ellenfélnél hárman is hibáztak.
Az elődöntőben is a tizenegyesek döntöttek a házigazda olaszok ellen, így jöhetett a finálé.
Gyenge meccs visszafogott argentinokkal
A mérkőzést azóta is az egyik legalacsonyabb színvonalú világbajnoki döntőként emlegetik, igazából a németek uralták a játékot, csak komoly gólveszélyt nem tudtak kialakítani.
A 65. percben az argentin Monzont – aki nemrég csereként lépett pályára – kiállították egy Klinsmann elleni szabálytalanság miatt – ezzel Monzon lett az első futballista, aki vb-fináléban piros lapot kapott.
A hajrában a németek előbb büntetőt reklamáltak egy Augenthalerrel szembeni szabálytalanság miatt, és talán a mexikói Edgardo Codesal játékvezető is kompenzált kicsit, amikor a 85. percben egy Sensini–Völler összecsapás után tizenegyest adott, amit Brehme belőtt, eldöntve ezzel az összecsapást (1-0).
A végén a dél-amerikaiak kilenc emberrel fejezték be a meccset, mert Dezotti megkapta a második sárga lapját.
A csata hőse: Andy Brehme
A 2024-ben, 63 éves korában meghalt Brehme számára az 1990-es világbajnokság megnyerése volt pályafutása csúcspontja.
„Négy évvel korábban, a mexikói vb-döntőn nem feltétlenül érdemeltük meg, hogy világbajnokok legyünk. Akkoriban az argentinok kiemelkedően játszottak, és ugyan volt esélyünk, 2-2 után vakon akartunk előremenni és a végén kaptunk egy kontragólt. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie, akkor saját hibánkból vesztettük el a címet” – emlékezett vissza később a történtekre.
Az 1990-es római fináléban azonban végig a németeknek állt zászló.
Ha az egész meccset nézzük, már húsz perc után 3-0-ra, 4-0-ra vagy 5-0-ra kellett volna vezetnünk. Amikor egy olyan csapatnak, mint Argentína, egyetlen szöglete, és egyetlen gólszerzési lehetősége sincs 90 perc alatt, akkor kétségtelen, hogy megérdemelten nyertünk.
Amikor befújták a hajrában a büntetőt, azonnal világos volt számomra, hogy nekem kell lőnöm. Hárman voltunk kijelölve, de Rudi Völlerrel szemben szabálytalankodtak, így ő nem vállalhatta, míg Lothar Matthäus nem érezte jól magát. Olyan kellett, aki tele van önbizalommal, és gólra tudja váltani a büntetőt. Szóval vállaltam.”
