A mérkőzés azonban botrányos körülmények között fejeződött be, a játékvezető öt percet hosszabbított, amelynek végén a Genk támadásakor a vendégek kispadjáról egy második labda is a pályára került.
Meanwhile in Belgium… A Union Saint-Gilloise staff member kicked a ball onto the pitch to stop Genk from attacking in the last minute of the match!
The staff member was sent off.
pic.twitter.com/Urz3G2V8rY
— EuroFoot (@eurofootcom) April 21, 2025
„A pályán senki sem tudta azonosítani a tettest, a szabályzatban leírtak szerint pedig a vezetőedző felelős a technikai zónájában tartózkodó személyek viselkedéséért. Az edzővel, Sebastien Pocognolival folytatott megbeszélésen világossá tettük, hogy ő kapja a piros lapot, ha senkit nem sikerül azonosítani” – írta a mérkőzést követő jelentésében Jasper Vergoote játékvezető.
A keddi fegyelmi tárgyaláson aztán kételyek merültek fel, írta a Sporza.be portál, amely szerint a felvételek alapján az derült ki, hogy Fadili a kispad bal oldalán ült, míg a labda középről érkezett.
A genki rendőrségnek megvolt az a videofelvétele, amely alapján beazonosítható volt az elkövető, aki nem más, mint a vendégek 22 éves tartalékkapusa, a tavaly nyáron éppen a Genktől igazolt Vic Chambaere.
„Az Union határozottan elítéli a történteket, amely nincs összhangban a saját és a szurkolóink értékeivel” – írta a vendégcsapat, amely elnézést kért mindenkitől az eset miatt.