Az Újpest hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Zalaegerszegtől a NB I 20. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Az első félidőben nagyjából azonos arányban birtokolta a labdát a két csapat, de hiába próbálkozott kapura lövéssel többször a vendégegyüttes, gólt a szünetig csak az Újpest szerzett Karamoko jól eltalált lövéséből. A Zalaegerszeg nem igazán tudott mit kezdeni a vendéglátó játékával, kaput eltaláló lövésig nem jutott el.
Fordulás után egyre inkább a vendégek akarata érvényesült, ahogy telt az idő, úgy vált egyre veszélyesebbé a zalaiak játéka. A második félidőben gyakorlatilag felborult a pálya, a hazaiak nem sokat tudtak kezdeni a lendületesen és hatékonyabban is futballozó ZTE-vel,
amely aztán Lacoux kiállítása miatt az utolsó negyedórára emberelőnyben fordulhatott rá.
A létszámfölény folyamatos és erősödő nyomásban mutatkozott meg az újpesti kapu előtt, majd egy beadás után Dénes Vilmosnak fejjel sikerült bevennie Piscitelli kapuját. A hajrában már szinte csak a zalaiak támadtak, a ráadásban pedig újabb gólt szereztek, ráadásul nagyon látványosat: egy röviden kicsúsztatott labdát Medgyes dropból vágott a hosszú sarokba.
Az Újpest immár négy bajnoki óta nyeretlen, a zalaiak pedig egymás után a második győzelmüket aratták, ezzel jelenleg a kilencedik helyen állnak a tabellán.
NB I, 20. forduló:
Újpest FC – Zalaegerszegi TE FC 1-2 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion
v: Bogár Újpest: Piscitelli – Koburi (Fiola, 62.), Nunes, Duarte, Kaczvinszki – Rasak, Lacoux – Dénes A. (Beridze, 70.), Tucic, Brodic (Tajti, 78.), Karamoko (Horváth, 78.). Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Nyíri (Medgyes S., 46.), Evangelu, Várkonyi, Szendrei – Esiti (Kiss B., 66.) – Dénes V., Csonka (Bakti, 46.), Sankovic, Sajbán (Mim, 46.) – Croizet (Almási, 74.). gól: Karamoko (17.), illetve Dénes V. (83.), Medgyes (94.) sárga lap: Kaczvinszki (82.), Fiola (68.), illetve Sankovic (32.), Croizet (36.) kiállítva: Lacoux (75.), illetve Almási (98.)