Amikor utolsó bajnoki mérkőzését játszotta, a jó öreg Stanley Matthews egy híján harminc évvel volt idősebb Gerry Bridgewoodnál, huszonhattal Calvin Palmernél, huszonöttel John Ritchie-nél, egyaránt huszonnéggyel Tony Allennél és Eric Skeelsnél – azoknál a játékostársainál, akik 1965. február 6-án a Fulham elleni találkozón szintén a Stoke Cityt erősítették.
Ő maga túljutott már az ötvenen.
A Stoke-ban harminchárom esztendővel korábban, 1932. március 19-én debütált még a másodosztályban, a Bury csapata fölött aratott 1-0-s győzelem alkalmával – másfél hónappal korábban, február elsején, a tizenhetedik születésnapján írta alá első profi szerződését –, míg az élvonalban 1933. december 16-án, a Newcastle–Stoke 2-2-n mutatkozott be.
Búcsúmeccsére Jim Langley, a Fulham hozzá képest tejfelesszájú, harminchat esztendős balhátvédje feleségét és mindkét fiát magával vitte a Stoke pályájára, hogy – mint mondta – „egész életükben emlékezzenek arra a mérkőzésre, amelyen Sir Stanley Matthews-zal vívhattam párharcot.”
Ez a Langley 356 meccset játszott a Fulhamben. Bagatell. Matthews 704 bajnokit, összesen 886 hivatalos meccset számlált. Viszont csak 93 gólt jegyzett, mivel úgy tartották róla:
Áll Stan a gólvonalon, s azt keresi, kinek passzolhatna.
Ez olyannyira igaz volt, hogy az 1953-as FA Kupa-döntőn, a Blackpool–Bolton 4-3-on Stan Mortensen mesterhármast ért el, a győztes gólt John Perry szerezte, a mérkőzés mégis úgy maradt fenn, mint „Matthews Final”. A Blackpoolba 11 500 fontért szerződő, majd a Stoke-ba már csak 2800 fontért visszaigazoló Matthews azt írta 1960-ban megjelent életrajzi könyvében a döntőről: „Nem hiszem, hogy valaha is megérek még egy ilyen napot.”
Pedig akkor már túl volt azon a jubileumi gálán, amelyen az angol válogatott 1938. október 26-án – az FA 75. születésnapja tiszteletére rendezett mérkőzésen – 3-0-ra verte az öt olasz világbajnokkal, Aldo Olivierivel, Alfredo Fonival, Pietro Ravával, Silvio Piolával és a honosított Michele Andreolóval, valamint Zsengellér Gyulával felálló Európa-válogatottat a londoni Highbury stadionban, és Matthews megkapta az első európai Aranylabdát 1956-ban, amikor a Ballon d’Or-szavazáson negyedik lett Puskás Ferenc, hatodik Bozsik József, nyolcadik Kocsis Sándor.
