A magyar csapat hivatalos honlapja szerint Maurides a brazil Internacional csapatában kezdte profi pályafutását, majd játszott Portugáliában az Arouca, a Figueirense és a Belenenses együtteseiben – összesen 77 mérkőzésen 19 gólt lőtt és 8 gólpasszt adott.
A bolgár CSZKA Szófia következett, ahol 21 találkozón 9 találatot szerzett, a csapatot abban az időben a Loki jelenlegi vezetőedzője, Nestor El Maestro irányította. 2019-ben több mint 2 millió eurót fizetett érte a kínai Csangcsun Jataj, majd a dél-koreai FC Anjang érintésével visszatért Európába.
2021-23 között a lengyel első osztályú Radomiak Radam színeiben 47 mérkőzésen 9-szer volt eredményes az Ekstraklasában és 6 gólpasszt jegyzett.
2023-ban az akkor másodosztályú német St. Pauli szerződtette, azonban sérülések hátráltatták, így nem tudott főszerepet vállalni a bajnoki címben és a feljutásban. A hamburgi klubban összesen 15 bajnokin szerepelt.

