Magyar foci

„A Videoton a feleségem, a Ferencváros a szeretőm” – Horváth Ferenc találkozott olyan klubtulajdonossal, aki 14 mezőnyjátékost tett a kezdőbe

Facebook.com/honvedfc
Facebook.com/honvedfc
A labdarúgóedző Horváth Ferencet pályafutása korábbi állomáshelyei közül saját bevallása szerint a Honvéd küldte a padlóra a legjobban eddig.

„Nem vagyok benne a körforgásban, ha hazajövök, akkor megemlítem, hogy szívesen dolgoznék” – fogalmazott a Cipruson utánpótlásedzőként tevékenykedő 51 éves szakember az az M4 Sport online-nak. Kitért rá, hogy vannak egyéni tervei, szívesen foglalkozna egyéni képzés keretében csatárokkal.

„Ha megtalál valami, akkor állok elébe, készen vagyok és éhes is vagyok” – jelentette ki, majd hozzáfűzte, sok tapasztalata van, és nem tartja magát sikertelen edzőnek.

A külföldi edzők kapcsán azt a vélekedést emelte ki ironikusan, hogy aki onnan érkezik, az „borzasztó jó”.

„Ha valaki átutazott vonattal Németországon, akkor az már biztos, hogy jó. Vannak tehetséges magyar edzők, akik megütik ezt a szintet. Vagy akkor úgy kell tanítani minket, hogy megüssük ezt a szintet. Itt képeznek minket és nekik nem kellünk” – fejtette ki

Az nem tetszik neki, hogy zsigeri szinten utasítják el a magyar edzőket. közben pedig találkozott olyan klubtulajdonossal, aki bele akart szólni a csapat összeállításába, de 14 mezőnyjátékost tett be a kezdőbe.

A Videotonnál eltöltött időszakról – játékosként és edzőként is megfordult Székesfehérváron, ahol Magyar Kupát is nyert – úgy fogalmazott:

A Videoton a feleségem, a Ferencváros a szeretőm.

A Fradi nagyon érdekes dolog, akkor egy életérzés volt, tartoztál valahova, szerettek az emberek. Ez mindenkit megfog, aki volt ott valaha. A feleségem is a Ferencvárosban kézilabdázott, úgyhogy többet is adott ez a klub annál, minthogy csak futballoztam benne” – fogalmazott a 32-szeres válogatott Horváth.

Legnagyobb csalódásnak a Honvédnál töltött időszakát tartja.

„A Honvéd küldött a padlóra a legjobban eddig” – mondta, hozzáfűzve, hogy Kispesten nőtt fel, nagyon szegény családban.

„Volt olyan, hogy anyukám étolajat öntött a tányérba, amit kenyérrel tunkoltuk ki. Ez volt az ebéd. Kevés választott el attól, hogy ne legyek bűnöző, a foci mentett meg. Ott nőttem fel, nekem ott vannak a gyökereim. Nem mondom, hogy honvédos vagyok, de amikor odakerültem edzőként, az fantasztikus volt. Nem csináltam én ott annyira rosszat. Benntartottam a Honvédot, ami a legnagyobb dolog, amit valaha az edzői pályámon csináltam. Nem voltunk kieső helyen egy pillanatig sem.

Amit a szurkolóktól kaptam azt nem éreztem jogosnak. Kicsit kifilézett a honvédos időszak, nehéz volt ebből felállni

– idézte fel.

(MTI)

Kapcsolódó
Horváth Ferenc: Nem kispadot, hanem időt kapni a legnehezebb a magyar futballban
Itthon legutóbb a Honvédnál dolgozott, és a kispesti csapat élvonalban tartását tartja a legnagyobb edzői bravúrjának. Most egy ciprusi klubnál kapott feladatot.
Olvasói sztorik