Először nyilatkozott balhéja óta Horváth Csenger, a DVTK sportigazgatója.
A 27 éves igazgatóról a Blikk egy olvasói levélre hivatkozva írta, hogy a DVSC elleni 3-1-es győzelem utánegy miskolci szórakozóhelyen nem megfelelően viselkedett és végül kidobták. A klub és a sportigazgató sem nyilatkozott korábban, de a Boon.hu-nak elmondta, lettek következményei az esetnek.
„Nagyot hibáztam, mérhetetlenül sajnálom. Ünnepelni szerettem volna a győzelmet a szurkolóinkkal, de túlzásba estem. Az érintetteket másnap reggel felhívtam, és elnézést kértem tőlük, ezúton pedig mindenkitől elnézést kérek, akinek esetleg kellemetlen pillanatokat okoztam. Teljesen világos számomra, hogy egy ilyen patinás klub sportigazgatójaként, de még Horváth Csengerként sem tehetek ilyet. A tettemért vállalom a következményeket.
A tulajdonos nem volt boldog, de maximális őszinteséggel kezelte a helyzetet. Felvázolta az ezzel járó következményeket számomra. Pénzbüntetést és megrovást is kaptam. Ezzel a történettel pedig egy olyan leckét, melyet sosem felejtek el. Bár az eset valóban kellemetlen, abban mindenképpen segített, hogy visszarántson a földre, és kellő tanulság ahhoz, hogy ott is maradjak! Nem volt még ilyen esetem. Ez a történés komoly tanulópénz volt, soha többé nem teszek ilyet
– idézte Horváth Csengert a portál.
A sportigazgató elmondta, hogy a tulajdonosi kör is nagyon elhivatott, de a klub nagy erejét mégis a szurkolói adják. Emellett a klubfilozófiáról is említést tett.
„A mi filozófiánkban nem választjuk külön a felnőtt csapatot és az utánpótlást, hanem egy közös klubfilozófiában, klubmodellben gondolkodunk, ami a helyi értékekre épül és az egész klubot magában foglalja. Egy utánpótlásedző munkájának az értékét nem a korosztályos bajnoki eredmények, hanem a kinevelt felnőtt játékosok adják, ezért van szükség a klubfilozófiára, amelynek leíratát a DVTK Kézikönyv fogja tartalmazni, amely azonos elvekről, célokról szól, és egy konkrét stratégia mentén nyújt iránymutatást minden nálunk dolgozó szakember számára.”
Zárásképp azt hangsúlyozta Horváth, hogy tavasszal a legfontosabb, hogy minden ellenfél ellen esélye legyen nyernie a csapatnak, amihez minőségi átigazolási politikára lesz szükség. A DVTK ősszel 30 pontot szerzett, ami a harmadik helyre volt elég a Puskás Akadémia és a Ferencváros mögött.