A spanyol rendőrség jelentése szerint múlt vasárnap a dél-spanyolországi El Puerto de Santa María (Cádiz) településen letartóztatták a korábbi profi labdarúgót, Jesús Emilio Díez de Miert (51), ismertebb nevén Txutxit.
A korábbi belső védő Bilbaóban született, a város kirakatcsapatánál nevelkedett, az első La Liga meccsét a legendás edző, Dragoslav Stepanovic irányítása alatt játszotta az Athleticben, és az 1995-96-os bajnokságban összesen 10 meccsen a spanyol első osztályban is pályára lépett. Eztán 11 évet húzott le másodosztályú klubokban. Pályafutása befejezése után
Több spanyol lap beszámolói alapján először 2009-ben tartóztatták le Madridban kábítószer-kereskedelem miatt. A vád szerint 2008 és 2009 között Txutxi egy korábbi csapattársával, a szerb Predrag Stankoviccsal, továbbá két játékosügynökkel, Pablo Acostával, illetve Zoran Matijeviccsel bűnszervezetet alkotva Argentinából 950 kiló kokaint csempésztek be konténerekben Algeciras és Valencia kikötőibe. A lefoglalt kokainszállítmány becsült feketepiaci értéke több mint 32 millió euró volt.
A csapat fejének Matijevicset tartották, aki FIFA-ügynökként gyakran utazott Dél-Amerikába, így építette ki hálózatát, egyben fedezte a sok utazását, futballal álcázott melléktevékenységét.
A marca.com szerint a spanyol bíróság a bűnszervezet tagjait 5-től 12 évig terjedő szabadságvesztésre ítélte 2014-ben. Txutxi kilenc évet kapott, mielőtt azonban 2015-ben megkezdte volna büntetése letöltését, sikerült megszöknie.
Az ex-La Liga-játékos múlt vasárnapig volt szökésben az igazságszolgáltatás elől, és pechére egy közúti rutinellenőrzés során bukott le.