A Tottenham Hotspur csütörtökön 4-3-ra legyőzte a Manchester Unitedet, így bejutott az angol ligakupa elődöntőjébe.
Dominic Solanke duplájával és Dejan Kulusevski góljával már 3-0-ra is vezetett a Spurs az 54. percben. Erre azonban jól reagált Ruben Amorim, hármas cseréje annyira bevált, hogy közülük ketten, Joshua Zirkzee és Amad Diallo is eredményesek voltak. Innentől már az egyenlítésért ment a Manchester United, de Szon Hung Min egy szögletgóllal sokkolta a vendégeket.
A manchesteriek becsületére szóljon, hogy ezt követően sem adták fel a meccset, szögletből sikerült szépíteni, de ez már nem bizonyult elegendőnek. Az MU így búcsúzott a ligakupától, a legjobb négy közé pedig az Arsenal, Liverpool, Newcastle hármas mellé a Tottenham került még az elődöntőbe.
Az elődöntőben Arne Slot Liverpoolja vár a Spursre, az Arsenal pedig a Newcastle elleni párharcban küzdhet a fináléba jutásért.