Marcus Rashford egy interjúban előbb beismerte távozási szándékát, majd elmagyarázta, addig is hogyan tervez beilleszkedni a Manchester United új edzője, Ruben Amorim által kitalált rendszerbe.
A 27 éves támadó 2016-ban került fel az ifjúsági csapatból, majd három egymást követő szezonban ért el kétszámjegyű gólt a bajnokságban, emellett az évek alatt szociális érzékenységével, jótékonysági munkájával a pályán kívül is hírnevet szerzett magának.
Rashford eddigi 440 meccsén 143 gólt és 63 gólpasszt jegyzett a klub színeiben, emellett két FA-kupát, két Ligakupát és egy Európa Liga trófeát is begyűjtött. Az angol válogatott mezét 60-szor ölthette magára, de az utóbbi időben nem csak a klub, de a válogatott kezdőjéből is kiszorult.
Ebben a szezonban Erik ten Hag edzőnél még 15 Premier League mérkőzésen pályára lépett, lőtt is négy gólt, de Amorim már nem számolt vele a Manchester City ellen megnyert derbin, meglepő módon kihagyta a meccskeretből is. Hovatovább a Mail Sport arról számolt be, a játékost hétfőn hazaküldték az edzésről, miután a kluborvos megállapította, hogy magas láza van.
Az érintett maga, miközben a Button Lane Általános Iskola évzáró eseményén 420 gyereknek osztott karácsonyi ajándékot, Henry Winter újságírónak is adott egy interjút, amelyben elismerte, hogy „új kihívásra” vágyik, azaz lényegében megerősítette küszöbön álló távozását, másrészt elmagyarázta, miért, hogyan küzd továbbra is azért, hogy beilleszkedjen a portugál új 3-4-2-1-es formációjába.
Azt mondta: „Mindhárom támadó poszton meg vannak bennem a játékához illeszkedő tulajdonságaim. Egyes posztok természetesebbek számomra, de van olyan, ahol többet kell edzenem, és kicsit taktikusabban kell dolgoznom.”
Rashford azért küzd a játékpercekért az árral szemben is, mert az létfontosságú ahhoz, hogy a számára mindig is priorítást jelentő angol válogatottban újra pályára léphessen, az új menedzsere, Thomas Tuchel figyelembe vegye a márciusi válogatott szünet előtti kerethirdetésnél.
A legérdekesebb talán a menedzser Ruben Amorim hozzáállása a csatárhoz. Nos, a legfrisebb hírek szerint a portugál szakember azt szeretné, ha Marcus Rashford a Manchester Unitednél maradna, az Old Traffordon valósítaná meg az álmait, annak ellenére, hogy a játékos azt állítja, hogy új kihívást keres.
Úgy fogalmazott:
Jobbak vagyunk Marcus Rashforddal, ez egyértelmű. Ez természetesen, mert egy ilyen klubnak nagy tehetségre van szüksége, és ő is nagy tehetség. Neki a legmagasabb szinten kell teljesítenie, és erre összpontosítok. Különböző dolgokat fogunk kipróbálni, hogy Marcust a múltban mutatott legjobb szintjére emeljük. Csak segíteni akarok Marcusnak. És ez minden.