Kedden Belgiumban a Puskás Akadémia U19-es csapata tizenegyesekkel harcolta ki a továbbjutást a Genk ellen az UEFA Youth League-ben, azaz az ifjúsági Bajnokok Ligájában, és ezzel a legjobb 32 közé jutott.
Az európai klubfutballban elért magyar utánpótlássiker eddig ritka volt, mint a fehér holló. A sorozat 2013-as indulása óta egyetlen U19-es bajnokunk jutott a legjobb 32 közé: tavaly az MTK vette sikerrel a selejtezőt, de a nyolcaddöntő már nem jött össze, mert az Ajax Amsterdam útját állta a kék-fehéreknek.
Alighanem ennek is köszönhető, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója a klub honlapján megjelenő győzelmi hír alatti kommentjében az Aranycsapat legendáját, Buzánszky Jenőt idézve gratulált.
Az ifjúsági BL-ben az U19-es magyar bajnoki címvédő felcsútiaknak az első körben nem kellett pályára lépniük, a második fordulóban pedig a skót Aberdeent búcsúztatták kettős győzelemmel.
A felcsútiak a párharc első meccsén 1-0-ra nyertek hazai pályán, a hátrányát viszont a belga csapat az első félidőben ledolgozta a visszavágün. A magyarok ráadásul emberhátrányba kerültek, a 62. percben pedig már kiesésre is álltak, de Vékony Bence találatával 2-1-re módosult az állás, vagyis a két mérkőzés összesítésében döntetlenre mentette a párharcot a Puskás Akadémia. Végül tizenegyesek döntöttek, amelyet 6-5-re a PFLA nyert, ezzel jutott be a legjobb 32 közé.
Babó Levente vezetőedző a győzelem után úgy nyilatkozott:
Nagyon jó mérkőzés volt, tele érzelmekkel, főleg a végén. Nehéz is most szakmai értékelésbe kezdeni. Az ellenfél hat helyen változtatott a kezdőjén, az újak pedig minőséget vittek a játékba. A fiúk azonban nagy dolgot vittek végbe. Pár napja a kupában Lehó már nagy segítségünkre volt, most is sikerült védenie. De az egész csapatnak gratuláció. Nagy pillanat ez az akadémia életében, de mondtam a srácoknak, hogy csak azt a terhet vegyék magukra, hogy ők mit akarnak ebből a mérkőzésből kihozni. Tökéletesen oda is tették magukat.