„A Corinthian örökös vándordíj értékes ezüst serleg, mellyel a londoni Corinthian Football Club 1904. évi budapesti látogatásának emlékére a Magyar Athletikai Clubot megajándékozta, és amelyet ez a Magyar Labdarugó Szövetségnek adott át. 1907 óta örökös vándordíj, melyért amatőr labdarúgó csapataink évenként mérkőznek” – írta a Gutenberg Nagy Lexikon 1932-ben.
Valóban, a világ egyik leghíresebb amatőr labdarúgócsapata, a Corinthian FC volt az ötletgazda, hiszen 1904 júniusában a Tipográfia vendégeként Magyarországon járt (és alaposan elverte az MTK, a BTC és a MAC csapatait),
Az első hat kiírásból ötöt az FTC nyert meg, majd jött az első világháború, és 1913–21 között elfeledték a tornát. Amikor újraéledt, akkor öt év után kényszerből változott a helyzet: az 1926 őszén bevezetett profizmus miatt a legjobbak már nem indulhattak, ebben a korszakban nyert például a Dunakeszi Magyarság vagy éppen a Tokodi ÜSC. 1940-től aztán a Magyar Labdarúgó Szövetség összeolvasztotta a Magyar Kupával, és a sorozat legjobb amatőr résztvevőjéé lett a vándorserleg. 1944 nyarán a Kolozsvári AC volt az utolsó győztes.
Orvtámadás és kriminalitás
A mi történetünk azonban ténylegesen az egyik karácsonyi mérkőzéshez kapcsolódik: 1911. december 25-én a 33-as FC és az Újpesti Torna Egyesület egy megismételt mérkőzésen – mintegy ezer néző előtt – a Millenárison csapott össze.
„A mérkőzés sportbeli tartalma különös figyelemreméltót nem nyújtott, ellenben a mérkőzés közben történt botrányos jelenetek hosszú időre emlékezetessé tették az 1911-dik esztendő fináléját alkotó küzdelmet.
A meccs hevében magukról megfeledkezett játékosok brutalitása került ismét az előtérbe, ezúttal azonban minden eddigit felülmúló mértékben és valóban visszataszító módon jutottak kitörésre a fékevesztett szenvedelmek. Az UTE egynéhány játékosának páratlanul álló botrányos viselkedése nyújtja a botránykrónika anyagát
– írta összefoglalójában a Budapesti Hírlap 1911. december 27-i száma.
Az újság szerint az újpestiek sorozatos őszi győzelmei után egy váratlanul sima vereség kiirtott a játékosokból minden jobb érzést, „és a legalacsonyabb emberi indulatok fékevesztett tombolását szülte.”
A meccs 5-0-s végeredménnyel zárult, és a helyzet a második félidőben durvult el, amikor a 33-asok már 4-0-ra vezettek, és a súlyos vereség elkerülhetetlennek tűnt.
„Az első áldozat Watkins volt, akinek az UTE Szabó nevű játékosa, oly erővel csapott az arcába, hogy menten elborította a vér. A harctér igazi sebesültje azonban Weisz Frigyes, aki egy a magyar futballsportban talán egyedül álló orvtámadásnak esett áldozatul. Az ötödik gól után a labdával kezében a félvonal felé gyanútlanul sétáló játékost az UTE Kohn nevű hátvédje oldalról megtámadva úgy hasba rúgta, hogy az eszméletlenül összeesett, s a mentőknek kellett a pályáról elszállítani. A támadás a játékon kívül történvén, olyan jellegű, hogy tulajdonképpen túlhaladja már a sportbeli elbírálás keretét, és a kriminalitás mezejére csap át. A mérkőzés után a helyszínen tartott rendőri vizsgálat is, úgy látszik, erre az eredményre vezetett, mert a rendőrség Kohnt elő akarta állítani.”
Kvalifikálhatatlan durvaság
A Pesti Hírlap ugyanazon a napon azt írta, „a bíró – a felelősséget a további játékért nem akarván viselni –, a mérkőzést 5 perccel befejezés előtt lefújta.”
A Pesti Napló egy bekezdéssel elintézte a történteket:
A football-játéknak is akadt áldozata. A millenáris versenypályán labdarúgás közben Kohn Aladár egyetemi hallgató hasba rúgta Weisz Frigyes Ganz-gyári gyakornokot, aki összeesett és eszméletét veszítette. A mentők hazavitték őt a Marcibányi tér 4-ik számú házban lévő lakására.
Egy másik lap, Az Újság még az az Újpesti Torna Egyesület közleményét is tolmácsolta, miszerint a vezetőség „a játékosok által elkövetett kvalifikálhatatlan durvaságot a maga részéről is elítéli, és saját hatáskörében a legmesszebbmenőleg s a legnagyobb szigorral fog eljárni.
Javasolni fogja a sürgősen összehívandó rendkívüli választmányi ülésen, hogy Szabó játékjogának ideiglenes felfüggesztésével sújtsa, Kohnt pedig zárja ki az egylet kebeléből.
Komoly eltiltást szabott ki az MLSZ
A Pesti Hírlap 1912. január 10-én már a fegyelmi bizottság üléséről számolt be.
„A MLSZ fegyelmi bizottsága kedd esti ülésén Kóser A. Edwin elnöklése által ítélkezett a karácsonyi „33“ FC–UTE. mérkőzésen előfordult footballbotrány hősei felett. A két UTE-játékos közül Kohn Aladárt 1913. június 30-áig, Szabó Antalt pedig 1912. október hó 1-éig eltiltotta a játéktól. A szigorú, de jogos ítélet bizonyára nagy feltűnést fog kelteni footballkörökben” – írták.
A jegyzőkönyvből az is kiderült, hogy Kohn büntetésének kiszabásánál azt vette figyelembe a fegyelmi bizottság, hogy „játékon kívül, egy olyan játékost, aki őt arra közvetlenül nem ingerelte, szándékosan és oly módon rúgott meg, amellyel az illetőt egész életére tönkretehette volna, ezzel szemben azonban enyhítő körülménynek tudta be, hogy eddigi footballműködésében kifogásra soha okot nem adott, és a játék menete által okozott felhevülés ítélőképességét befolyásolhatta.”
Négy nappal később a Nemzeti Sport már arról írt, hogy a vétkesek ellentámadásba mentek át, Kohn ugyanis azzal érvelt, azért rúgta hasba Weiszt, mert gúnyolódott.
„Vagy amint mondani szokás: fölhúzta az ellenfeleket. Ha ez való, akkor Weiszt is meg kell büntetni, mert a fölhúzás csakugyan a legocsmányabb szokások közül való.
Az MLSZ-nek már régóta kiváló figyelemmel kellett volna lennie erre a garázda szokásra, ami olyan gyakran kényszeríti a szegény kigúnyoltakat a bosszúra.
Az eltiltás végül nem lett másfél év hosszúságú, 1912 szeptemberében a magyar szövetség kegyelemből elengedte Kohn büntetésének hátralevő részét.
Weisz tragikus sorsa
Ami Weisz Frigyest illeti, komoly karrier előtt állt, az 1891-ben született labdarúgó játszott a Budai Testgyakorlók Körénél, a 33 FC-ben, szerepelt a Frankfurter FussballVerein Amititia, illetve a SpVgg Fürth csapataiban is – utóbbival 1913–1914-ben országos bajnoki címet nyert. Ha hinni lehet a korabeli, nem mindig pontos statisztikáknak, akkor 14 meccsen 17 gólt szerzett.
A válogatottba is meghívást kapott, ám, miközben a magyar csapat 1914. november 8-án Bécsben lépett pályára és Konrád Kálmán, valamint Bodnár Sándor találataival 2-1-re győzött, Weisst a frissen megkapott behívóval a frontra szállították.
Esetében kétségen kívül rejlik egy kis footballista tragikum, mert éppen az elé került leküzdhetetlen akadály, ami a legnagyobb vágya egy futballistának, hogy első ízben szerepelhessen a válogatott csapatban
– írta 1914. november 16-án a Sporthírlap.
Több esélyt sem a futballtól, sem az élettől nem kapott, 1915. május 20-án, a galíciai Lutków melletti csatatéren őrvezetőként halt meg.