Nemzetközi foci

Amerikában is nagyot alakított a fradista „Páncél Jóska”

Kevork Djansezian/Getty Images
Kevork Djansezian/Getty Images

Története során hatodjára nyerte meg az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságot (MLS) a Los Angeles Galaxy.

A New York Red Bulls elleni nagydöntő első találatát az a Joseph Paintsil szerezte, aki a 2017-2018-as idényben a Ferencvárost erősítette. A találkozó nyolcadik percében kapott egy jó kiugratást, majd a kapuba gurított.

Az összefoglalókból rendre kimaradt, de gólörömként a sérülés miatt kimaradó Riqui Puig mezét tartotta fel. A korábbi Barcelona-játékos keresztszalagja nem sokkal a döntő előtt szakadt el, de kulcsfontosságú szerepe volt a csapat 2024-es szereplésében.

Percekkel később Dejan Joveljic is betalált a Galaxyból, és ekkor ugyan még nem tudhatta senki, de azzal, hogy New York-i Sean Nealis a 28. percben szépített, egyben a 2-1-es végeredményt is beállította.

Joseph Paintsilnak – akit egyébként a Fradiban „Páncél Jóskának” becéztek – az Üllői úton még nem sikerült, bajnoki címet nyernie, hiszen a 2017/18-as bajnokságot a Videoton nyerte. Most bepótolta, MLS-bajnoknak vallhatja magát. Ahogy az a Marco Reus is, aki pályafutása első bajnoki aranyát szerezte.

Olvasói sztorik